I Hate Myself, Because I'm a Journalist - 2.rész

Hát, végre ismét itt vagyunk, és ahogy láttam pontosan két hónap után. De tényleg, május 17-én volt az utolsó bejegyzés, amit én is, valamint Zsuzsi is nagyon sajnál. Így jöttek össze a dolgok... Ám most itt vagyunk az új résszel, ami reméljük tetszik majd nektek :D
Aki új, annak itt a link a bemutatkozóhoz, ahol az előző részt is megtalálja --> I'm a Journalist

Zsuzsi~ írja Wonho-t
Én(Jinnie Mini) írja Kihyun-t

Wonho

Minden figyelmemet az előttünk álló férfinak szentelem. Szépen ívelt szemöldököm összehúzva nézem, miközben a kérdésekre válaszol, olykor-olykor nagyot nyelve. Nem csodálom, hogy izgul általában négy ember szokott lenni egy meghallgatáson most egy nyolc fős bizottság bombázza őt kérdésekkel, és figyelik minden egyes megmozdulását, hogy kiszűrjék tényleg megfelel-e az állásra és nem azért jött, hogy az én életemet keserítse meg hamis pletykákkal.

Őszintén nem lepődnék meg, hisz nem egyszer hallottunk már olyanról, hogy egy-egy újságíró bepróbálkozott egy nagyobb cégnél ahol az ártatlan alanya dolgozott, hogy minél többet megtudhasson róla. Miért ne próbálnák ezt meg itt is, pont most, mikor én vagyok a soron.

Pont ezért nem akarok új embert magam köré, mégis sajnálatomra elég ügyesen válaszol még a cég igazgatója is helyeslően bólogat… Ez nekem gyanús. Oké, lehet, paranoiás vagyok, de hihetetlen milyen jónak tűnik az önéletrajza, amit most lapozgatok, míg ebédemet befejezem. Ez már túlontúl jó. Lehet tényleg ilyen ügyes, de kövezzenek meg, azért amiért ennyire távolság tartó, és gyanakvó vagyok. Az élet már megtanított erre.

Fejemet lehajtva hallgatom még a pár perces eszmecserét, míg nem főnököm tapsoló kezei felkeltik figyelmemet.

– Remek, egyszerűen remek. – néz elégedetten a kissé meglepett gyakornokra. Mit ne mondjak én is meglepődtem. – Végre valaki, aki igazán felkészült, kitartó és lelkiismeretes, szép munka. Ma te vagy a tizedik, akit meghallgattunk, de messze túlszárnyalod őket. Hidd el itt nem csak a tudás számít, hanem az emberekhez való viszony és az őszinteség. A kiállásodat is figyeltük és a szemeid is végig őszinték voltak. Bátran merem állítani, mindannyiunk nevében. – itt körülnéz az asztalnál ülőkre, akik egyetértően bólogatnak, míg én vérfagyasztó szemekkel illetem szerencsétlen fiút. – Jó talán Hoseok kivétel, de ő mindenkit elutasítana. Na, de tiéd a gyakornoki állás. – jelenti be, mire még –ha jól emlékszem-, Kihyun is meglepődik.

Menedzserem kedvesen hátba veregeti, míg felém egy szelíd, biztató mosolyt küld. Mély sóhajt hallatva állok fel helyemről, mire mindenki felém kapja a fejét és el is hallgat. Feszült lesz a lékkör, de nem értem miért, nem vagyok szörnyeteg csak bizalmatlan, én igazából nagyon kedves ember vagyok.

 – Nos, akkor ez eldőlt. – vezetem tekintetem a barna hajú fiúra. – Szia,Shin HoSeok vagyok, más néven Wonho, azt biztos jobban ismered. – engedek felé egy barátságos mosolyt, amit kedvesen viszonoz is, de látszik rajta, valami mintha zavarná. -  Ő ott mögötted Kim Namjun a menedzserem. Velünk fogsz dolgozni, kérlek, ne haragudj a modoromért, de az utóbbi időben nehéz időkön megyek át, hála a pletykának. – húzom el szám már a gondolatára is. – De úgy gondolom érthető, hogy kissé bizalmatlan vagyok. – mondom ki az igazságot.  Mit tegyek, egyenes ember vagyok. – Namjun elmondja mi lesz a dolgod, de elvileg kaptál róluk értesítést, mikor behívtak. – nézek az igazgató felé, aki helyeslően bólint, sokkal nyugodtabban is állva, mint az előbb. – Viszont mivel a házamba is bejöhetsz, kérlek légy diszkrét, Jihye-t gyakran fogod látni és nem szeretnék újabb pletykákat, amik őt is bánthatnák, remélem megérted. - nézek szemeibe jelentőségteljesen, elmélyítve hangomat.

Kihyun

Ember, ekkora mázlim is csak nekem lehet! Szerencsére nem tettek fel sok olyan kérdést, ami az általam eddig ismeretlen terület részei lettek volna, ha pedig igen, azokat pont bemagoltatta velem Minhyuk. Egy szóval azt a részét megúsztam a kérdések hadának. A többivel pedig a személyiségemet, és az ítélő képességemet határozták meg, ami nem állt távol az övékétől, tekintve, mennyire elegem van a munkámból.

Persze az így is meglepett, hogy ilyen egyszerűen nekem adták a munkát, hiszen… Nem kéne pár napot várni, amíg megvitatják ezt, vagy mi a szösz? Ráadásul, ha már ennyi ember itt van, és árgus szemekkel figyel engem, úgy, hogy majd beszarok, akkor már legyen normális a felvételem. Ne vegyenek fel ilyen egyszerűen!

Tudom, most furcsa lehet, hogy magam ellen akarok játszani. Viszont, ha elküldenének, mert nem vagyok szerintük alkalmas a munkára –mindezt Wonho előtt –akkor a főnök elég nehezen tudna engem visszaszervezni. Mert a miatt még én is gyanakodnék, hogy egy olyan embert végül mégis felvettek egy ilyen fontos munkára, akit előzőleg elutasították. Bár az is lehet, hogy esélyünk sem lenne a megvesztegetésre, mivel jelenleg élesítve vannak a szenzoriak és a riasztójuk. Mindenkinek kő keményen meg kell izzadni a munkáért, mint ahogy én is tettem nem rég.

Hiába, hogy a vezetőségnek tetszettek a válaszaim, és igen elégedettek voltak velem, a kis modellen látszott, hogy nem szívesen látna engem maga mellett. Szinte lyukat égetett a koponyámba, ami miatt zavarban is éreztem magam. Aztán, amikor a hamis önéletrajzomat nézte át, szinte megállt bennem az ütő, nehogy valami furcsát lásson benne, és jelentse az egészet. Inkább voltam Wonho miatt ideges, mint a kérdezőktől.

Amint kijelentik, hogy enyém az állás egy kicsit fellélegzek, mert akármennyire nem fűlik a fogam ehhez, egy veszekedéshez nincs kedvem Mr. Akkor Is Azt Teszed, Amit Én Mondok-kal. Kicsit hosszú a név, de gúnyolódásban nem igazán jeleskedem!

Wonho eléggé kimutatja nem tetszését, amit a későbbi magyarázásánál is megtapasztalok. Semmi kézfogás, csak biccentés, amit kénytelen vagyok viszonozni, hiszen mégis csak neki fogok dolgozni. Úgy beszél velem, mintha a szolgája lennék, szinte parancsokban adja ki nekem az információkat, amiket tudnom kell, és amikor a Jihye-ről beszél! Na, ott szerintem egy kicsit megijedtem tőle. Az mély orgánum, ami elhangzott a szájából… Nem szívesen találkoznék vele ilyen kedélyállapotban az utcán! Viszont egy érdekes morzsácskát így is sikerült elcsípnem, és éreztem, ahogy jó újságíróhoz híven, már rakom is össze a szálakat.

Ha Jihye tényleg ott él, ahová Wonho-ért kell mennem minden nap, akár össze is barátkozhatok vele –az mindegy, hogy ezt majd hogyan viszem véghez –és ha sikerül megkedvelnie engem, akkor akár még Hoseok is jobban elviselne. Így pedig bizalmasabb lesz felém, ami ugye a célom… Vagyis a főnököm célja, én meg, mint egy jól képzett katona, végzem a dolgomat. Undorító, és mocskos ez a szakma!

Amikor már mindenki távozik a teremből Wonho beszéde utána, már csak én, drága modellem, és a menedzser, Namjun maradunk. Az utóbbi összeszedve cuccát lép mellém, majd a kezét nyújtja felém, amit el is fogadok. Legalább tudom, hogy őt megnyertem valamilyen szinten.

- Még egyszer üdvözöllek a csapatban, én Kim NamJun vagyok, ha előzőleg nem hallottad volna! – nevet fel a saját kis poénján, amit én is megmosolygok. Szimpatikus! – Igazából én lennék a feletessed, csak Wonho szereti a saját kezébe venni az újoncok eligazítását – itt küldd egy furcsa pillantást a még mindig csöndben álldogáló sztárunknak, aki erre csak bosszankodva hümmög egyet.

- Hát én igazából egyetértek Wonho-val! – szólalok fel, amivel mindkét felet sikerül meglepnem. – Én se igazán akarnék megbízni az emberekben, főleg most, ahogy hallottam, milyen pletykák terjengnek az ügynökségről. Szóval én megértem, és egyáltalán nem zavar – küldök egy barátságos mosolyt Wonho felé, aki ezt viszonozza is. Egy pont nekem!

- Már most látom, hogy remek választás vagy mellénk! – lelkesedik fel Namjun. Egyáltalán hívhatom így? Majd meg kell kérdeznem tőle! – Jelenleg igen szoros a beosztásunk, így kénytelenek voltunk felvenni valakit, aki elvállalja néhány munkámat, mivel ezt a fajta hajtást már nem bírnám el. Hiába, öregszem! –sóhajt fel.

- Ugyan már, Namjun! Ereje teljében vagy még! – lép mellénk Wonho, hogy ő is becsatlakozhasson a beszélgetésbe. Úgy tűnik, amíg valaki vevő a velem való fesztelen beszélgetésre, addig drága modellünk is hajlandó nem ellenségként tekinteni rám. Ezt fel kell jegyeznem!

- Az lehet, de nekem a családom is számít! Velük is foglalkoznom kell, nem csak veled – jelenti, mire újra rám szenteli figyelmét. – Ezért is vagy te itt, Kihyun! Most egyelőre csak annyi lenne a feladatot, hogy elviszed Hoseok-ot a reklám forgatáshoz, amihez itt a cím – nyomott a kezembe egy kis cetlit. – Aztán visszahozni ide! Utána mindent megkapsz tőlem, ami ahhoz kell, hogy ismerd a beosztásokat, és a fontosabb eseményeket, amikre neked kell elfuvaroznod a mi sztárunkat! – itt végzett mondandójával, és mellette álló haját jól össze is kócolta, amit a másik nem igen díjazott. Olyan meghittnek tűnik a kapcsolatuk. Irigykedem rájuk!

Wonho

Morgolódva igazítom hajamat, amit, drága menedzserem szépen összekócolt. Ah, utálom, mikor ezzel szórakozik, hisz tudja nem igen szeretek naphosszakat ülni a fodrászszékben, mégis mindig erre játszik. Szó sincs róla, imádom, de kikészít néha a szívatásával. Na, nem mintha én nem ezt tenném vele, minden adandó alkalommal.

- Imádom őt. – rázom meg a fejem, figyelve, ahogy éppen megcsörrenő telefonját kapja fel egy bocsánat kéréssel magunkra is hagyva. Szegénynek tényleg nehéz lehet velem, hisz elégé felkapott vagyok, így alig van egy szabad percem, és ő tényleg imádja a családját. Két gyereke van, akiket volt szerencsém már látni és be kel valljam; imádom őket. Nagyon kis aranyosak és játékosak, ugyanakkor türelmesek; látszik, hogy jó nevelést kaptak. Mikor benn voltak az ügynökségnél, akár mikor találtam egy szabad percet, vagy a hajamat esetleg a sminkemet igazították, velük játszottam.  Imádom a gyerekeket és őszintén alig várom, hogy nekem ésJihyenek is legyen. Tudom fura, hogy ennyi idő után így gondolom, de szeretem ezt a lányt mindennél és mindenkinél jobban. Vele komolyan gondolom. - Na. – csapom össze tenyereimet, tekintetem Kihyunra vezetem, aki érdeklődve néz rám. – Mehetünk? – kérdem azért kedvesen. Nem akarok vele rosszban lenni, vagy rossz benyomást tenni –bár lehet elkéstem-, de a bizalmamat még el kell nyernie és ez nehéz lesz.

– Persze. – bólint és elindul az ellenkező irányba, mint ahol a parkoló van. Jót mosolyogva rajta szólok rá.

 –Kihyun!

 – Igen? – fordul meg érdeklődő szemekkel, míg én jobb kezemet felemelve mutatok a helyes irány felé.

 – Erre. – indulok meg. Szegény Kihyun arca elvörösödik zavarában, hogy hibázott. Pedig nem nagy baj, az ügynökség hatalmas négy lift folyosó van és abból csak az egyik visz le a parkoló házba ahol a kocsi van. – Először bemegyünk, az irodába elkérjük a kisbusz kulcsát és utána megyünk le. –Amúgy ne légy zavarban itt csak egy liftsor visz le a kocsikhoz. Képzeld mikor ide kerültem én eltévedtem. – mesélem neki történetemet igyekezve kiemelni zavarából. Nem vagyok én szívtelen. Bár láthatón sikerült meglepnem. Hát igen velem nehéz lesz. Nem fogom puszipajtásként kezelni az biztos. Az is, hogy gyakran leszek vele goromba, még ha meg se érdemli azt, de annyi pofon ért már, mint égen a csillag. Jobb, ha nem bízok meg akárkiben.

Kihyun meglepetten ugyan, de elmosolyodik. Őszintén kíváncsi vagyok, milyen ember is lehet, de nem akarom a kérdéseimmel zaklatni, így csak elkérjük a forgalmit és a kulcsot.

Viszonylag csendesen telik az idő, míg a kisbusz felé sétálunk olykor hallom a rajongóim édes sikolyait, amik mosolyt csalnak arcomra. Ilyenkor Kihyun érdeklődve figyel, míg meg nem kérdezi.

– Miért mosolyogsz? – megállok és szám elé emelve mutató újamat némíttatom el és állok is meg ezzel őt is megtorpanásra késztetve. Érdeklődve figyeli minden cselekedetemet.

– Hallgasd. – figyelem a csendet, amit a rajongóim halk sikolyai, nevem kántálása tör meg, igaz a föld alatt ezt már nem lehet olyan hangosan hallani, szinte nem is, ám én mindig meghallom őket. Kihyun is meghallva őket elmosolyodva fordul felém.

– Nagyon szerethetnek téged.

– Igen, és én is őket. Ők az én angyalkáim, akik kiállnak mellettem, bármi is történik. Ezek a lányok, akik most itt vannak a pletyka ellenére, ők az igazi rajongók, akiket meg kell becsülni. – küldök felé egy mosolyt. Bár kedvem kissé elszontyolodik, hogy ismét eszembe jut a hülye pletyka. Egy gondterhelt sóhajt hallatva túrok szürkés hajamba, míg elindulok ismét a kocsi felé.

Kihyun

Ahogy figyelem távolodó alakját, nyelnem kell egyet, hátha enyhíthetem a torkomban keletkezett gombócot. Annyira remélem, hogy nem találok semmi bizonyítékot, és inkább viselem el a főnök kiabálását, mint ártsak valakinek. Annyiszor meg akartam tenni, de mindig ő győzött, én pedig meghunyászkodtam előtte, és tettem, amit mondott.

Igazán remélem, ha egyszer sikerül találkoznom a barátnőjével, és diszkréten kikérdezhetem –csak, mintha újonc lennék, mivel nem akarok feltűnést –, aztán végre lezárhatom az egészet. Mondjuk, azt is ki kéne derítenem, ki volt az a másik férfi a képen, mert addig nincs meg minden darab, amivel bizonyíthatnám, mi az igazság.

Mivel Namjun most nem jött velünk, kénytelen vagyok Wonho-ra, és arra az egy kis cetlire hagyatkozni, amit a kezembe nyomtak, és amin a forgatási helyszín címe van. Lehet, hogy elméletben már átnéztem, mit kell tennem ilyenkor, illetve, most annyi munkám nem is lenne, mivel mindent előre megbeszéltek, de ez akkor is frusztráló. Éreztem is, ahogy a kezeim remegnek, mikor beszállok a kormány mögé, a kulcsot pedig beillesztettem az indítóba. Legalább nem kellett tettetnem az izgatottságomat.

- Minden rendben? – kérdezi hátulról Wonho, amikor egy mély sóhajt engedek meg magamnak.

- Persze, csak tudod… Első munka, kicsit feszélyezve érzem magam – indítom be az autót, és már megyek is bejárat felé, hogy aztán a főútra kanyarodhassak. Ismerem a környéket, ahová mennünk kell, szóval nincs szükségem navigációra.

- Tudod… Amíg itt utazgatunk, kicsit beszélhetnél magadról – néz ki eltűnődve az ablakon, amit én csak a visszapillantóból látok. – Biztos vagyok benne, hogy te már sok dolgot tudsz rólam, a pletykákat is beleértve, én viszont még nem tudok rólad semmit – ekkor egy kis lámpa világított fel a fejemben.

- Mesélhetek, ha gondolod, de előbb megengedsz nekem egy kérdést – nézek megint hátra a tükrön keresztül, mire találkozom kétkedő pillantásával.

- Nem vagyok me…

- Nem azt! – szólok egyből rá, amint megsejtem, mit akar közölni. Meglepetten kerekednek ki a szemei. – Tudom, hogy nem vagy meleg, sőt, még ha az is lennél, semmi közöm nem lenne hozzá, úgy hogy nekem ezt ne feszegesd! – nyelek ismét egy nagyot. Tisztában vagyok a tényekkel, de azt az egy kis darabkát helyre kell tennem. – Ki volt az a fickó, akivel lefotóztak? – mielőtt még bármit válaszolhatna, gyorsan hozzá teszem, ami még bennem van. – Nem kell elmondanod, csak kíváncsi vagyok.

- Hja… A legjobb barátom, Shownu – csettint egyet a nyelvével, amivel nem tetszését fejezte ki. – Ő tényleg meleg, és azért is voltunk egy olyan bár előtt, amikor elkapott minket a fotós. Leitta magát, és engem hívott, hogy vigyem haza. Ennyi, semmi több.

- Értem – bólogattam. Szóval innen ered az egész, legalább ezt is megtudtam. – Hát, valamit valamiért, szóval… Egyszerű családból származom, egyke gyerek vagyok, és ha mondhatom ezt, akkor elég unalmasak is voltak a minden napjaim – egy pillanatra elgondolkodtam, mit is mondjak neki, de végül úgy voltam vele egy kis ferdítéssel az igazságot is bele vihetem. – Kezdetben újság író akartam lenni, az volt a szenvedélyem, az álmom, még egy bulvársajtóhoz is felvettek gyakornoknak – itt megszorítottam a kormánykereket, miközben rezzenéstelenül az utat figyeltem. – De rá kellett jönnöm, nem nekem való az-az élet. Tele van mocsokkal, mind ember, mind írás alapján. Soha nem az igazságot kutatták, csak mindig a legbotrányosabb, legundorítóbb titkot közölték le, amivel sok embert megvehettek, arra nem is gondoltak, mit érez a másik. Szóval ott hagytam, és inkább menedzsernek jöttem. Annyira szégyelltem az előző munkám, hogy az önéletrajzomba már bele sem írtam, mert nem akartam azokra a szívtelen dögökre hasonlítani. – lelassítottam a megadott helynél, majd üresbe tettem a járgányt. – Megjöttünk!

Wonho

Kicsit meglep a hír miszerint újságíró akart lenni, és ha lehet kicsit bizalmatlanabbá is váltam meg nem is. Ugyan is a szemeit jól láttam a tükrön keresztül, amik igásságot sugalltak. Mélyet sóhajtva döntöm hátra a fejem, még mielőtt kiszállnánk.

– Ügye? Van egy újságíró, aki múlthéten tette tönkre az egyik barátomat olyan alaptalan pletykákkal, hogy ha tehetném, szívesen kicsavarnám a nyakát. Hogy képzeli, hogy azt írja; drogozik, mikor nem! Egyik legjobb barátom, életvidám és kedves… legalábbis addig volt, míg az a kutya azt nem írta róla. Most alig bírom kirángatni a házából… Tönkre tette az életét az a Yoo vagy ki. – morgom kissé dühösen. -  Te láttad mi megy ott benn, mennyi hazugságot kreálnak. Ismerem Lee Yo Hunt és még soha egy cigit se vett a szájába erre… Ah, tönkretették. – kész megint tiszta ideg vagyok, kezemet összeszorítva ütök bele az ajtóba, míg látom, hogy Kihyun megdöbbenve figyel engem és mintha szégyellné magát. Hát nem csodálom, aki abban a patkányfészekben dolgozott az… - Ne haragudj. – sütöm le szemeimet. – Kicsit nehéz most nekem, remélem megérted, és hogy a barátaimat bántják akkor én… ne haragudj. – sóhajtok hajamba túrva, ölemet fixírozva.

Nem várom meg válaszát ugyan is rajongóim hada indul meg az autóbusz felé, így gyorsan kiszállok egy hatalmas, őszinte mosollyal ajkaimon, hogy autogramot osszak, és közös képet készítessek velük, még mielőtt a biztonsági őrök eltávolítanak tőlük.

– Oppa – lép hozzám, egy hosszú hajú lány az egyik fotómmal. Jól emlékszem arra a fotózásra. Egy hónapja volt a Gucci ruha márkának. A lány izgatottan lép hozzám egy tollal a kezében, amit felém nyújt. Rávillantom ezer wattos mosolyomat, míg elveszem tőle a lapot.

 – Mi a neved? – kérdezem meg, kedvesen. Mindeközben Kihyun is mellénk ér, és figyeli a szituációt. Karjait maga előtt összefonva mereng el magában, úgy néz ki, mintha bántaná valami, de jelenleg nem érdekel. Nem áll hozzám olyan közel, hogy megkérdezzem és a kocsiban hallottaktól úgy érzem nem is fog. Egy volt újságíró legyen akármilyen tisztességes önbecsülésű, a mocskos munkát már megtapasztalta és ki tudja, nem akar vissza menni, ha talál valami jó szaftos sztorit.

– Min Juhy. – mondja a nevét a lány, így gyorsan le is írom, ugyan is szemem sarkából már látom a biztonsági őröket, akik gyorsan közelednek felénk.

Mikor hozzánk érnek, elbúcsúzok rajongóimtól és Kihyun vállát átkarolva húzom magam után, hogy bemutathassam, őt még mielőtt eltávolítanák mellőlem. Valljuk be, kicsit fura lenne.

Laza mosollyal fogok kezet Yongguk-kal aki a fő testőröm, majd fordulok is Kihyun felé. Szegényt kissé megleptem tettemmel. Hát, még hozzá kell szokni, hogy elégé közvetlen vagyok… Fura személyiségeim vannak. Közvetlen vagyok és kedves, segítőkész, de akiben nem bízom azzal kicsit bunkó és flegma és ugyan akkor közvetlen. Szegény srác már most sajnálom. Nehéz dolga lesz velem.

 – Ő itt Kihyun, az új gyakornok.

– Hello, Yongguk vagyok. – nyújt kezet kedves mosolyra húzva ajkait, míg a többiek intézkednek a rajongók távoltartásában, bár én hátra fordulva rájuk kacsintok. – A fő bizt… - hatalmas sikítás szakítja félbe, amelyet tettem vált ki belőlük én meg újfent felszabadultan kacagok fel átkarolva Bang nyakát indulok meg a forgatás irányába.

I Hate Myself, Because I'm a Journalist - 1.rész

Sziasztok! Közösen kezdtünk írni egy történetet, ami a Monsta x körül forog. A bemutatkozót és a szereplőket megtaláljátok --> Itt!

Jó szórakozást hozzá, reméljük tetszeni fog nektek. Véleményeket szívesen olvasunk. :)

 

Jinnie Mini írja Kihyunt

Zsuzsi~ írja Wonhot

Kihyun

Idegesítő, hosszas berregés az, amire felkelek legédesebb álmaim világából. Az ébresztő óra ad ki ilyen kellemes hangot, ezzel tudatva velem, hogy ideje megkezdenem a napomat. Jó szokásomhoz híven ököllel csapom le a ketyerét, ami egy utolsó nyekkenés után elhallgat, legalább is, amíg el nem jön a holnap.

Szemeimet persze ekkor még nem nyitom ki, hiszen volt időm bőven kitapasztalni, mi hol van a szobában, így nem okoz a vakvilágba tapogatóznom, ráadásul muszáj vagyok ezt csinálni, hiszen a reggeli napfény vakítóan süt be az ablakomon. Hasas fekvésemből lassan feltornázom magam, amíg sikeresen az ágyam szélére nem tudok ülni, ahol egy kis időre megállok, hogy összeszedjem magam. Nem nagyon szoktam itthon az a szégyenlős fajta lenni, így most is csak egy nagyobb alsóban feszítek, lévén, hogy így is marha meleg van ide bent, és a takarom sem csak egy rétegből áll.

Első utam a fürdőbe vezet, ahol először a tükörbe nézek. Hajam a szélrózsa minden irányába eláll, ahova csak lehetséges, nem is szeretem ilyenkor. Egyszer, emlékszem, be is festettem, mert untam azt az egyszerű fekete színt, de nem végződött túl fényesen, ezért nem rég barnára mázoltam. Ez sem sokkal jobb, de már valamennyivel tűrhetőbb számomra. Szemeim körül nagy karikák húzódnak, melyekről, egy kilométerről is megmondaná az egyszerű ember, hogy kialvatlan vagyok. Ami nem csoda, hiszen napi szinten alszom maximum három órát.

Miután végzek arcom tanulmányozásával, és elkönyvelem, hogy nem egészséges, amit teszek magammal, gyorsan lekapom az alsómat, majd már bent is vagyok a zuhany alatt. A reggeli kávém csak a második löketem, hogy elkezdjem a napom, de mellette ez az első, ahol picit is felébredhetek, a csobogó víz alatt ázva.

Igazándiból, tudom, hogy nem jó nekem, amit csinálok, de újságíróként elég nehéz az élet. Tényleg, nem is mondtam még! Yoo Kihyun vagyok, és újságíró, na így már sokkal jobb, nem? Amikor először jelentkeztem az állásra, még igen kicsi volt a cég, meg a dolgozók száma is, valamint főnök is arra törekedett, hogy minél hitelesebb, igazságosabb cikkeket adjanak ki. Na, hát ez mostanra teljesen megváltozott. Mióta versenybe kell szállnunk a többi bulvársajtóval, azóta mi is inkább a sztárokról készült szaftosabb, és mocskosabb titkokat igyekszünk kideríteni.

Ez viszont nem kis meló, akár több éjszakát is virrasztani kell hozzá, hogy egy-egy képet jó lencse végre tudjunk venni. Mint, most is!

Shin Ho Seok, ismertebb nevén Wonho, egy híres modell. Elég rövid idő alatt szerzett nagy népszerűséget, és emiatt igen hamar lecsaptak rá a keselyűk. Főleg, amióta együtt van a szintén modell barátnőjével, Seo Jihye-vel. Nagyon sok sztori indult ki abból, hogy miként jöttek össze, mikor, vagy hol egyáltalán, de a magánéletükben is előszeretettel vájkáltak nap-naphosszat az emberek.

Az utóbbi napokban felröppent az a pletyka, hogy talán nem csak a nők vonzzák a mi szupermodellünket, és bizony eljárogat meleg bárokba, ráadásul csalja Jihye-t. Nem tudni, pontosan honnan indult, és az emberek először nem is hitték el, amíg több helyről, és embertől nem jött ugyanez az információ, és mind szentül hittek az igazukban. Innentől kezdve pedig az emberek egyenesen megörültek azért, hátha kideríthetik az igazságot. Ebbe a helyzetbe keveredtünk mi, pontosabban én. Mivel minden újság szinte verseng, hogy rájöjjenek az igazságra, a főnök nekem is megparancsolta, semmi mással ne foglalkozzak, csak ezzel az üggyel, a többit mások ugyanúgy meg tudják csinálni.

Azt viszont elfelejtették nekem megemlíteni, hogy mennyi éjszakámba fog ez pontosan nekem kerülni. Minden estém azzal telik, hogy a különböző hírportálokat, vagy közösségi hálókat, rajongói csoportokat vizsgálom át, hátha találok valami hasznosat. Sajnos eddig csak photoshoppolt képeket, vagy nem megbízható forrásból származó infókhoz jutottam, vagy egy utáló által kreált hitelesnek tűnő nyomra bukkantam, amiről hamar rájöttem, hogy kamu az egész. Ezek mindig órákat vettek el az estémből, és mire feleszméltem, már éjjel tizenkettő volt, és még vacsorázni se vacsoráztam.

Ez ment minden nap! Jó formán alig eszem itthon, mindig egy büfében kajálok, vagy az útközben vett gyors kaját eszem meg a munkahelyemen.

Leállítva a vizet, gyorsan kilépek a zuhanyzóból, és megtörülgetem magam. Fogat mosok, megszárítom a hajam, és visszatérve a szobámba, a derekamra kötött törülközővel, már keresem is a mai ruházatomat. Mivel a munkahelyemen viszonylag lazán öltözhetek, így felkapok egy bokszer alsót, egy farmer gatyát, és egy világosabb színű inget, ami alá még trikót sem veszek, hiszen kellemes kint az idő, és úgy is egész nap az irodámban fogok lebzselni. Bár a biztonság kedvéért egy pulcsit mégis keresek, ismerve, milyen szerencsés szoktam lenni.

Amint az öltözködésem megvan, a konyhába megyek, ahol a reggelemet megkoronázó kávémat csinálhatom meg. Mostanában úgy készítem el, hogy egy jó három-négyadagnyit beletöltök egy termoszba, aztán útközben, és a munkában is azt iszom, ha kifogyok, úgy is van az irodában egy másik kávégép, csak az ottani nem olyan jó. Így igyekszem minél többet csinálni, hogy az egész napot kibírja, most is úgy érzem, mintha le akarna ragadni a szemem.

Amíg várom, hogy kifőjön a fekete nedűm, gyorsan megnézem a laptopomon, mik voannak ma reggel a hírekben, és a bulvárokban. Ahogy sejtettem, még mindig Wonho a téma! Nem is értem, miért jó az embereknek ez! És ha szereti a férfiakat, akkor mi van? Persze az nem jó, ha tényleg csalja a párját, és Jihye-nek szíve joga tudni róla, ha igaz, de ezt egyáltalán honnan veszik a külsős emberek, akiknek semmi köze hozzájuk? Lehet, nem is igaz az egész, csak valami idióta félre beszélt valamit, aztán innen ez az egész! Áh, nem is idegesítem magam ezzel!

Végszóra, amikor lecsapom a számítógépet, megszólal a kávéfőzőm, így már önthetem is ki a tartalmát a kis termoszomba. Amint ezzel megvagyok, és elmosogatok magam után, gyorsan elpakolom a gépemet a táskájába, felcsapom a vállamra, magamhoz veszem a pulcsimat, valamint a kulacsomat, majd irány az ajtó. Ott ledobálva magamról a cuccaimat gyorsan felrángatom magamra a cipőm, majd kinyitom az ajtót, aztán mindent visszavéve a kezeim ügyébe, már kint is vagyok a küszöb túl oldalán. Gyors kulcsra zárás, és vághatok neki a hosszú sétámnak.

A házamtól, nagyjából fél-háromnegyed órára van az iroda, de inkább ez, mint hogy megint tömeg közlekedjek. A múltkori sem sült el jól. Így meg megvan a napi testmozgás, szóval miért is ne? Ráadásul, így útközbe megtudok állni valahol reggelit venni magamnak, ugyanis azt megint elfelejtettem enni.

Wonho

- Ezt nem hiszem el! Ilyen komolyan nincs. – vágom le magam Jihye mellé a székre idegesen, folyamatosan a telefonomat nézve az egyre idétlenebb posztokat figyelve.
Jihye meglepetten pislog rám, reggeliként szánt pirítósát tányérjára helyezve. Tud mindent, igen akárkit meglephet a tény, de mindenről tud és nem arról, hogy állítólag „megcsalom”, hanem a hülye alaptalan pletykákról. 

Komolyan az embereknek nincs jobb dolguk, mint az idolok magánéletében turkálni? Ha egy ember gyorsan lesz híres és felkapott már rögtön melegnek kell titulálni? Keményen dolgozok szinte vért izzadva, fogyókúrázom, kondiba járok, mindent megteszek a munkámért és a barátnőmért, de ez nem fontos, ha már van egy jó kis szaftos pletyka. Szó se róla, nem vetem meg a melegeket, ha ők úgy boldogok, akkor tessék csak, legyenek egymáséi. Még az egyik legjobb barátom is meleg, ráadásul igen, ennek köszönhetően indultak meg a pletykák rólam, valamint az állítólagos nemi beállítottságomról. 

Kicsit több mint egy hete történt, hogy az éjszaka közepén telefonom hangos dallamára riadtam fel. Direkt nem szoktam lehalkítani, ha valakinek szüksége van rám, akkor bármikor eltudjon érni, így történt, hogy miután felvettem a telefont legjobb barátom kissé illuminált hangja szólt bele a készülékbe. Totál részegre itta magát és félt, nem fog tudni egyedül hazamenni. Nem kellett magyarázkodnia rögtön indultam is érte a megadott címre.

Shownu-t már három éves korom óta ismerem, ezalatt az idő alatt pedig legjobb barátommá nőtte ki magát. Mindent tudunk a másikról, az apró kis hülyeségektől kezdve a mély és személyes dolgainkig. Így tudom, hogy meleg, sőt,  én voltam az első, akinek ezt elmondta, azóta ha lehet még bensőségesebb a kapcsolatunk.

Mikor megérkeztem a megadott címhez döbbenten láttam, hogy ez egy meleg bár, de nem foglalkoztam vele, bementem, aztán ki is hoztam onnan legjobb barátomat, támogatva. Haza vittem, majd miután leszenvedtem róla ruháit –bokszerét persze rajta hagytam-, aztán vizet és fájdalomcsillapítót is odakészítettem neki, ott hagytam hortyogó barátomat, gondosan bezárva magam után az ajtót a kulccsal, ami már évek óta megvan.

Ez mind szép és jó, de másnap jöttek a képek, ahogy barátomat átkarolva jövök ki a meleg bárból… így jutunk el a mai kiakadásomhoz.

Jihye-nek persze mindent elmondtam, még Shownu is felajánlotta, hogy megbeszéli vele, de nem kellett. Jihye ismer, tudja, hogy soha nem csalnám meg, egyszerűen nem olyan a személyiségem. Egyenes ember vagyok, úgy gondolom, mindenki megérdemli az igazat, bár ez a mai világra és a bulvárra nem igen mondható el. Shownu-t alig bírtam lenyugtatni szegény annyira szégyellte magát, hogy miatta kezdődött a pletyka, de én nem érzek haragot felé, hisz nem tudhatta, ahogyan én sem, hogy ez lesz belőle.

Dühösen olvasom az egyre inkább sértő kommenteket, nézem az idegesítő photoshopolt képeket, homlokomat masszírozva, míg meg nem érzem Jihye törékeny karjait nyakam köré fonódni. Mély sóhajt hallatva hunyom le szemeimet ölelésébe dőlve. Lágyan szürkés hajamba futtatja ujjait tincseimmel játszva, mire már jól ismert kellemes borzongás fut végig gerincemen. 

– Ne aggódj, szívem biztos vagyok benne, hogy hamar elfelejtik ezt. Jön majd egy újabb alaptalan pletyka, ami elfeledteti ezt. Sajnos ilyen világban élünk, de az a fontos, mi tudjuk, hogy nem igazak a pletykák és én itt vagyok veled. – puszil arcomra. Lágy, kellemes hangja hihetetlenül megnyugtat. Még most se tudom felfogni, miért engem választott ez az angyal. Jobb kezemmel végigsimítok alkariján, selymes bőrét érintve. 

– Tudom… Szeretlek. – hallgatok el, pár másodpercre mielőtt kimondom utolsó szavamat.
Halkan felkuncogva ad egy gyors puszit számra, majd elém rakja reggelimként szánt salátámat és gőzölgő kávémat, míg ő megindul szobám felé, hogy felöltözhessen végre. Bár szerintem tökéletesen áll neki a pólóm, igaz kicsit nagy, ami így még kívánatosabbá teszi őt, ahogy feszes combját félig eltakarja.

Nem lakunk még együtt, hisz fél éve jöttünk össze. Egy közös fotózásnak köszönhetően ismertem meg Jihye-t és első látásra beleszerettem. Valójában eléggé… hogy is mondjam, bizalmatlan vagyok, de vele hamar megtaláltam a közös hangot, aztán pár hetes beszélgetések után végre elhívtam randizni, ami elég jól sikerülhetett, ugyanis azóta együtt vagyunk. 

Salátámba turkálva gondolkodom, míg ki nem jön szobámból, majd egy gyors búcsúcsók után már indul dolgozni. Nem csodálom, neki is fárasztó napja lesz ma, négy fotózás, egy reklám forgatása, sőt holnap egy videoklipben lesz benne, amire felkérték, így ma este nem fog nálam aludni nagy bánatomra.

Ebbe belegondolva pattanok fel székemről barátnőm elé sétálva, aki kényelmetlennek tűnő magas sarkúját szenvedi magára. Türelmesen megvárom, míg végez, majd ahogy kiegyenesedik, derekát elkapva húzom magamhoz, hogy egy lágy, szenvedélyes csókban részesítsem, amit boldogan viszonoz is. Órákig képes lennék őt csókolni, de mivel késésben van, elengedem és kiengedem őt lakásomból.

Szöulban élek, a gazdagoknak fenntartott panellakások egyikében, igazi luxus körülmények között, hisz a pletykák ellenére jelenlegén vagyok a leginkább keresett modell egész Ázsiában.

Gyorsan visszabaktatok konyhámba legyűrve torkomon a kecskéknek szánt reggelit, mellette elfogyasztom még meleg kávémat, és már rohanok is a fürdőszobámba elintézni reggeli tevékenységeimet, egy gyors fürdő mellet, hisz hiába fürödtem le, este izzasztó éjszakában volt részem.  

Szobámba lépve egyenesen gardróbomhoz sietek, folyamatosan hajamat törölgetve, míg kikapok egy fehér inget, egy fekete vászonnadrágot, zoknit, alsót, amiket magamra is aggatok. Ingemen a felső két gombot direkt kigombolva hagyom, hisz még csak nyár eleje van, de már izzasztóan meleg. Napszemüvegemet felkapva, órámat felcsatolva indulok meg ajtóm felé, felvéve fekete lakozott cipőmet. Pénztárcámat farzsebembe csúsztatom, elő kapom kocsi kulcsomat, hogy végre elindulhassak a céghez és elkezdhessem a már előre beprogramozott munkámat.

Kihyun

Miután megvan az utam a pékségbe is, már nyíl egyenesen a munkahelyemre száguldok. Reméltem, hogy nem megint áll a bál, mint az utóbbi napokban, mert tuti be fogok dilizni. Értem én, hogy nagy hír, meg minden, de azért mindennek van határa egy idő után! Szegény srác el sem képzelem, mit élhet át jelenleg, pláne, hogy a sok kutatás következtében jó pár dolgot megtudtam róla, ráadásul így csak még jobban sajnálom.

A sok diéta, amit az alakja megtartásáért tesz, a plusz melók, fotózások, meg hasonlók, amikről már beszélni is fárasztó. Mind-e mellett a rajongók szerint, akik rendszeresen követik őt a különböző portálokon, és esetleg találkoztak már vele élőben, mind azt mondta, hogy kellően kedves a támogatóival. Sőt, még olyan eset is volt, amikor a barátnőjével kapták el egy étteremben, és még akkor is hajlandóak voltak fotót készíteni, ráadásul, állítólag Jihye kérte Wonho-t rá, hiszen mégis csak az egyik fan-járól volt szó. Alig bírnám elképzelni, hogy egy ilyen nőt megcsalna, még akkor is, ha titkon a férfiak felé is kacsintgat. Hiszen nézni azt szabad, nincs benne bűn!

Meg, ha így lenne, akkor is azon a véleményen vagyok,  ő maga mondja el, ne egy újság címlapján szerepeljen. Hiszen az nem csak Wonho-nak lenne megalázó, de még Jihye is kínos helyzetbe kerülne. Undorító! Akkor miért is vagyok újságíró?

Mint mondtam a kiadó kezdetben nem ilyen volt, csak jött a főnök váltás,e-mellett még a versenyt is fel kellett venni más lapokkal, így pillangóhatásként jött, hogy átálljunk a mocskosabb melókra. Ami sajnos, engem szintén érintett, tekintve, hogy az előző munkaadóm kedvence voltam, mivel kellő precizitással, és odafigyeléssel végeztem a munkámat. Nem is voltam hajlandó kiadni semmit a nyomtatásba, amíg ötször át nem olvastam az egészet.

Most meg kikutatom, elborzadok, megírom, hideg kiráz, egyszer átolvasom, undorodom magamtól, főnök elolvassa, amit a nyomdából küldenek másolatot, meg van vele elégedve, én meg ismét csalódok az emberekben. Így megy ez már egy ideje, csak most a Wonho-s ügy miatt rosszabb. Ő elég neves, és híres, így ha igazak a pletykák, akkor nagy botrány lenne belőle, ami csak úgy hozná a pénzt a bulvároknak, pláne ha hiteles a forrás.
Benyitok a már jól ismert ajtón, és sajnos pontosan azzal kell szembesülnöm, amitől tartottam. Hangzavar, kúrva idegesítő, fület megtépázó hangzavar, üvöltözés. Mindenki kiabál a másikkal, hogy hol van az a szócikk, ami neki kell, hol a címlap elrendezése, merre vannak azok a francos képek. Én már meg sem lepődöm ezen, de nem véletlen, hogy az elmúlt egy évben nem jött ide egy gyakornok sem, vagy ha mégis, egy hét után ment is máshova.

Egy mély sóhajt kiengedve magamból, amit a nagy zaj teljesen elnyel, annyira, hogy még én sem hallom, veszem az irányt saját irodám felé, ahol remélhetőleg rálelek majd némi nyugalomra. Legalább, amíg megreggelizem!

- Áh, Kihyun! Jó reggelt! - köszön rám Lee Min Hyuk, legjobb barátom és munkatársam egyben. Kicsit giccses számomra, de a ténnyel nem tudok mit kezdeni, akkor is a legjobb embernek tartom, akivel összehozott a sors. Még a gyakornoki időszakunkban találkoztunk egymással, ráadásul együtt vettek fel minket, csak amíg én ténylegesen megírtam a cikkeket, addig ő fotózott, javítgatott, esetleg a dizájnt dolgozta ki, leginkább úgy szeretik az itteniek nevezni, hogy a titkárom, de ő ennél jóval többet tesz. Ha akarná, akkor olyan pozícióban is lehetne, mint én, de neki teljesen megfelel ez, akár mennyire nézik le érte a munkahelyünkön. Én pedig pont ez csodálom benne. Ráadásul a pozitív kisugárzása rám szintén átragad sokszor, így egy leheletnyi jókedvet csempész az életem szürke napjaiba.

- Jó lenne, ha nem megint a Wonho ügy körül forogna minden! – ledobom helyemre a laptop táskámat, majd gyorsan kicsomagolom a reggelimet. Hála istennek, ide nem szűrődik be annyi ricsaj, így kellemesen el tudunk beszélgetni.

- Wonho-ról jut eszembe! A főnök látni akar ez ügyben – forog körbe a gurulós székével.

- Nincs plusz infóm, ha erre kíváncsi – szólalok meg teli szájjal, amit társam nem igen díjazott, ezt a fintorából is leszűröm.

- Azt mondta, hogy ezzel talán haladást érnénk el, és már mindent előkészített hozzá, csak veled kell, megbeszélje!

- Akkor gondolom, ezt nem vonhatom vissza…
 
- Hát nem éppen!

- Rendben… Csak a reggelimet had egyem meg békében! Tíz perc az életből olyan nagy kérés? –emelem a kezeimet drámaian a plafon felé, ami csak egy jóízű kacagást csal ki barátomból.

- A show biznisz világában ez bizony túl sok idő!

- Hova jutott a világ… - még gyorsan befalom, ami maradt a kajámból, aztán már száguldok ki, persze ki nem hagyva, hogy Minhyuk szőke tincseit szét ne túrjam, ugyanis azt nagyon utálja. – Később találkozunk barátom!

Nem mondom, hogy magas épületbe van az iroda, de azért egy lift ide is el kellett, hiába vagyunk kis cég, attól még egy nyomda nem kis helyet foglal. Lépcsőzni ma nem volt kedvem, de úgy itt lenni se, szóval választottam a tömegnyomort. A főnök pechemre a legfelső szinten tartózkodik, nekem meg odáig ki kellett bírnom a többi munkatársamat, akik tudják, ki vagyok, de én még csak hallani sem hallattam róluk az épület falain belül. Mind tenyérbe mászóak!

Elérve a megfelelő szintet már veszem is az irányt a megfelelő ajtóhoz, el sem köszönve az éppen nekem diskuráló hölgytől, akin látszik, hogy nem csak sima bájcsevejt akar. Hihetetlen, hogy egyesek így akarják magukat feljebb tornázni!

Két kopogást követően várom a választ, ami igen gyorsan érkezik:

-Gyere beljebb! –kinyitva az ajtót, nem mással találom szembe magam, mint Kim Minjun-nal. Elég robusztusa kiállása van, és őszülni is elkezdett már, aminek következtében fekete fürtjeit sok szürke, esetleg fehér hajszál díszíti. Most is azzal a nyálas, tenyérbe mászó ábrázatával néz rám, amivel azt hiszi, mindent elérhet. - Ülj le, kérlek! – azt teszem, amit mondott. –Tudod, elég frusztráló számomra, hogy még mindig nincs semmi nyomunk arra vonatkozóan, hogy Wonho tényleg tart-e szeretőt, és hogy az egy férfi-e – itt küld felém egy lenéző pillantást, amitől azt hiszi, majd meghunyászkodom, és fülemet farkamat behúzva fogok neki bocsánatért esedezni. Hát ezt be bukta, ugyanis állom a tekintetét! Amikor megunja ezt az állapotot, és belátja, hogy ez nem fog működni nálam, folytatja monológját. – Szóval arra gondoltam, hogy a haladás érdekében beépülhetnél…

- HOGY MI!?

- Hadd mondjam végig!! – csap az asztalra mérgében. Hát, igen, nem ez az első beszélgetésünk egymással. – Szóval beépülsz! Mindent elrendeztünk, mehetsz gyakornoknak a menedzser mellé, aki Wonho dolgait látja el. Bemehetsz majd a lakására, láthatod a napirendjét, és mindenféle helyre kell vele menned, ergo, tudni fogsz róla mindent! Nekünk pedig képek kellenek, felvett beszélgetések, esetleg ha valamit te tudsz meg, azt le kell írnod szóról szóra! És nincs nemleges válasz! Mindent megcsináltunk neked, még az ajánlást is - ekkor egy köteg papírt dob elém. – Világos voltam?

Annyira szívesen bemosnék neki! Semmi kedvem  ilyen szinten beleártani magamat a magánéletébe valakinek, pláne, ha kiderül minden csak hazugság volt, és a végén én iszom meg a levét az egésznek. Utálom a főnököm, utálom, hogy ilyenné tette a munkahelyemet, és most kifejezetten Wonho-t is utálom, amiért nem tudott a seggén meglenni, hogy nem keveredjen ilyen helyzetekbe. Az egész világot utálhatnám!

Ám kívülről nem ezt mutatom. Felveszem leghazugabb, legnyájasabb, sőt, leggúnyosabb mosolyomat, és csak ennyit vágok a pökhendi pacák fejéhez, mindezt a leglenézőbb hangnememben:

- Igen, Főnök!

Wonho

Leparkolva a mélygarázsba, egy halvány mosollyal nyugtázom rajongóim édes hangját, ahogy együtt nevemet kántálják és még a kocsiba is lehet hallani. Imádom őket.
Leállítva a kocsit szállok ki, majd indulok meg a lift felé, hogy felvitessem magam a stúdiómba. Amint beszállok a liftbe meg is nyomom a számomra megfelelő gombot, szemeimet lehunyva gondolom át mai menetrendemet. Egy fehérnemű fotózás, utána egy reklám forgatás megbeszélése, ami két nap múlva lesz. Még egy fotózás - ezúttal ruhákban-, majd egy kisebb megbeszélés, ugyanis ha jól tudom, lesznek új gyakornokaink és ez engem is érint. Utána egy esti reklám forgatás egy parfümhöz, a napomnak pedig ezzel vége. Elvileg…
Fárasztó nap lesz az már biztos, de tudtam, mire vállalkozom, szeretem is csinálni, így nem bánom. 

Mikor megáll a lift, hogy újabb utasokat vegyen fel, kissé hátrébb húzódom. Igaz, hogy az épületben hat lift is van, hisz ez az ország egyik legnagyobb szórakoztatással foglalkozó cége. Az emberek, ahogy meglátnak, mélyen meghajolnak, amit persze habozás nélkül viszonzok. Ez a csöppnyi gesztus mégse tüntetik el a fennálló feszültséget, amit a sugdolózások keltenek. Frusztrál a tudat, hogy még a saját cégemen belül szintén ez a nap sztorija. Úgy érzem magam, mint egy darab hús, amit a vadak elé vetnek,  azok meg jól szétcincálhassanak. Ami szomorú, ez a felvetés nem áll mesze a valóságtól. Rajtam csámcsog az egész ország és ez egyre inkább rosszul esik, hiába nem mutatom ki, nem esnek jól a bántó szavak. És ha meleg lennék, már kevesebbet érnék? 

Magamba tartok egy felszabadult sóhajt, ahogy elérem szintemet és kilépek végre a fullasztó dobozból. Menedzserem már a lift előtt vár, így fölvéve legszebb állmosolyomat indulok meg felé.  

 – Á, Hoseok, már nagyon vártalak. – hajol meg, amit én is megteszek felé.
Kissé értetlenül húzom össze szemöldökeimet bal karomat felemelve nézek órámra, ami reggel hatóra ötvenötöt mutat. Még bőven van öt percem a hivatalos munkakezdésemig.
Hiába az idolok élete kemény, legyenek azok színészek, énekesek vagy modellek. Korai kelés, késői fekvés, kemény diéta, edzésterv, valakiknek hajnalba nyúló kemény és izzasztó próba.

– Pedig időben érkeztem. – gondolkodom el követve Kim Nam Jun-t aki helyeslően bólint. 

– Igen így van, csak úgy alakult, hogy hozzánk kerül egy gyakornok menedzser ezért kicsit nagy a felbolydulás, főleg, hogy elvileg kettőre jön, és emiatt van ma a megbeszélés. – meséli, míg én helyet foglalok a tükrök előtt, aztán a hajamat, meg a sminkemet kezdik elkészíteni. – Ráadásul tudom, nem igen szereted az idegeneket és egész eddig próbáltam Lee urat lebeszélni, vajmi kevés sikerrel. – szabadkozik. 

Be kell, valljam, igaz, hogy nem igazán szeretem az idegeneket, mármint akik olyan fontos posztot töltenek be, mint a menedzserem. Ő bejöhet a lakásomba tudja a napirendemet, az egész napját velem tölti, és ráadásul, most, a pletykák közepette kapok egy vadidegen gyakornokot. Nem tudom miért, de ez nekem gyanús. Jó lehet, én komplikálok túl mindent, látok rosszat emberekben, ám nem véletlenül lett ilyen a személyiségem. Rengetegszer kaptam már pofont az élettől, így jól megtanultam, ne legyek olyan hiszékeny. Meg kell dolgozniuk az embereknek azért, hogy elnyerjék a bizalmam. Igaz, ez nehéz feladat, viszont ha egyszer sikerül én onnantól kezdve tényleg megbízom az emberben, odaadó és hűséges barát vagyok, aki segít, amikor a másik bajban van. 

Kezemet felemelve intem le Namjunt, ez nem az ő hibája. 

– Ne érezd magad rosszul… majd lesz valahogy. – mosolygok rá a tükörből, ám nem sokáig, ugyanis sminkesem már rúzsomat helyezi fel kellő precizitással a vékony kis ecsettel.

A fotózás végül jól telt, a hangulat is megvolt hozzá. Szerencsére a hasam kellően ki van dolgozva és olyan kockáim vannak, mint egy tábla csokinak. Be kell vallanom magamnak élveztem a lányok sóvárgó pillantásait, ami nem bűn hisz mégis csak férfiból vagyok. Istenem kinek ne esne jól?

A fotózás után rohanok a reklám megbeszélésre. Beérve a terembe mélyen meghajolok, majd elfoglalom a számomra fenntartott helyet és a kivetítőt figyelve hallgatom a megbeszélést. Nem nagyon érdekes inkább az alap dizájnt a stílust beszéltük meg, mikor, hol forgatunk, nekem mi a szerepem, meg a többi. Bármily meglepő, de egy két perces kis reklám mögött majdnem egy hónapnyi előkészülés folyik, ez a megbeszélés is két órás volt, így agyilag kissé leszívva jövök ki a tárgyalóból, elnyomva egy kikívánkozó ásítást.

Szerencsére menedzserem már jól ismer, így egy kávéval fogad az újabb fotózás előtt. Hála az égnek a sminkem nagyjából rendben, ezért kevesebb időt töltök a székben, ám még így is rohanás van, mint mindig.

Most egy ruhamárka nyári öltözetét fotózzuk, ami kifejezetten tetszik. Nagyon jó ruhákat készítettek, ízletes mégis egyszerű. Úgy éreztem mintha önmagamat adnám. Lehet, furán hangzik ez egy modelltől, hisz csak a gépek előtt kell állni és pózolnia, de ha tudnák, milyen színészi képesség kell egy-egy képe elkészítéséhez…

Mire végzünk, már jócskán kettő felé jár az idő, így már megyek is a nagy tárgyalóterembe elfoglalva egy széket, hisz szerencsére nem vagyunk sokan. Én, a menedzserem, a főnököm és a titkárai és még pár ember. 

Kihasználva a kis időt elém teszik ebédemet, amit legszívesebben egy nyuszinak adnék, de nincs mit tenni és örülhetek, hogy ma hús nap van. Belekortyolok vizespoharamba, ahogy hozzálátok ebédem elfogyasztásához.

Ám az ajtó nyitódására felkapom a fejemet, érdeklődő, kíváncsi szemekkel nézek a helyiségbe belépő idegen férfira.

Kihyun

Oké! Az rendben van, hogy Dél-Korea legnagyobb nevű cégéhez jövök állást keresni –legalább is Minjun szerint ez az álca –de hogy ekkora épülete legyen? Nem vagyok tériszonyos, de nem szívesen kötnék ki ennek a monstrumnak a legfelső szintjén. Remélem, nem fogok eltévedni, miközben azt a tárgyalótermet keresem, ahol a megbeszélés lesz! Kicsit izgulok is miatta, nem hogy még el késsek, mert nem tudom, merre van itt az előre.

Mielőtt eljöttem volna a találkozóra, még átnéztem azokat a papírokat, amiket a főnököm adott oda még az irodájában. Nem viccelt, amikor azt mondta, mindent elintéztek már! Volt ott egy ajánlás, amiről még én is elhinném, hogy valódi, ráadásul csak a jó tulajdonságokat emelték ki benne, azaz inkább a  részben hamis tulajdonságaimat. Még hivatalos pecsét, és aláírás is van rajta, amit fogalmam sincs honnan szereztek, de ezért le a kalappal előttük. Bár csak értelmesebb dolgokra használnák a kapcsolataikat! Aztán volt még egy személyes okmány, ami az én adataimat tartalmazta, csak egy kicsit át lettek variálva. Mivel az egyetemes végzettségemből egyből rájönnének a turpisságra, ezért azt is, és a vezetéknevemet is megváltoztatták. Mivel az újságunk már a interneten is elérhető, így nem nehéz a nevem beírásával pár cikket találni, amik az elmúlt fél-egy évben nem éppen a legjobb oldalait mutatja az idoloknak. Így ezt elkerülve kellett a névváltás! Még voltak hamis szakdolgozatok, meg hasonló íratok, amiket én még csak fel sem ismertem, hiszen ilyenek nekem soha nem voltak a kezeim ügyében, de elvileg ez mind kell, ha meg akarom kapni a munkát. Ami kell, de szívem szerint nem igen csinálnám ezt!

Az még oké, hogy a neten kutatgatok a fotók között, és igyekszem kiszűrni a hamis és az igaz közötti különbséget, de itt most Wonho legmagánabb magánszférájába fogok betolakodni. Basszus, még azt is tudni fogom, mikor tüsszent egyet!

Bár Minhyuk kicsit megnyugtatott és egyben kiokosított arról, hogy gyakornokként a fontosabb megbízásokat nem rám fogják bízni, és mivel eleve tanulni megyek oda, így nem fog feltűnni senkinek, ha hibázom, maximum bénának gondolnak. Ez sem jobb, de az igazságnál, még ez is elviselhetőbb. Barátom fel is mutatott egy lapot a sok közül, mit a kezembe kaptam, amin a cég előre elküldte, mik lennének a feladataim. Elvezetem egyik helyről a másikra, kaját viszek neki, figyelem a diétáját, gondoskodom arról, hogy időben kelljen, ismernem kell a menetrendjét, és a többi. Egyszerűbb feladatok! Ez kell nekem! Wonho menedzsere pedig –aki a főnököm is lesz mostantól –továbbra is intézi a megbeszéléseket, találkozókat szervez, üzleteket bonyolít le, nekem csak annyit kell tennem, hogy a mi kis modellünket időben oda viszem ezekre a találkákra. Illetve mindenben Shin Ho Seok rendelkezésére kell, hogy álljak éjjel-nappal!

Amint megittam az egész napi kávéadagomat izgalmamban, már száguldottam is az ügynökséghez, és éppen ezért állok most itt eme hatalmas építmény előtt, meg viselkedem úgy, mint aki a kivégzésére érkezett. Bár nem igazán állok ettől az állítástól távol, azt hiszem!

Kinyitva a kétszárnyú ajtót, belépek az aulába, ahonnan a liftekhez, és a földszinti termekbe lehet eljutni, és velem szemben helyezkedik el pont a recepció. Egek, mintha kilométerekre lenne tőlem az a nyamvadt pult, mögötte a hölggyel, aki talán megmondja, hova is kéne mennem. Próba szerencse alapon megcélzom az előttem lévő személyt, és kedvesen megpróbálok érdeklődni, mégis merre kéne találnom a számomra megfelelő termet. Csak nem küld el, azért mert idegen vagyok még itt, ugye?

- Jó napot! –kicsit furának érzem ezt a megszólalást, hiszen a nő talán közel annyi idős lehet, mint én, ilyenkor mégis ezt kell használni. Csak nyerd meg az emberek bizalmát! Gyorsan rápillantok a lapra, amin a nevem áll, ugyanis elfelejtettem, mire lett megváltoztatva. – Choi Ki Hyun vagyok, Kim Na Jun gyakornoki állása miatt vagyok itt!

- Egy pillanatot kérek szépen, máris megnézem, be van-e jelenve! –fordul a gép felé, én pedig közben átkozoma főnökömet, és azt, aki kitalálta ezt az egészet, amiért nem voltak képesek egy populárisabb nevet kitalálni nekem. Nem minden sarkon kóricál egy Choi Ki Hyun, így pedig félő, ha egyszer komolyabban utánam néznek, akár le is bukhatok, mert kevés a szóba jöhető emberek száma. Miért nem Lee inkább, ha már ez kellett? –Á, meg is van! Igen, be van jelentve! A nagy tárgyalónkba kell mennie, ahol mindig a Wonho-val kapcsolatos megbeszéléseket tartják. Csak menjen fel a lifttel öt emeletet, aztán forduljon jobbra és a harmadik ajtó lesz baloldalon, el sem tévesztheti! - mosolyog rám kedvesen.

- Köszönöm a segítséget! – küldök felé én is egy barátságos mosolyt, majd útmutatását követve beszállok a nagy fémdobozba, ami elszállít engem a megfelelő szintre.

Miközben megyek felfelé, van időm egy kicsit összeszedni magamat, ugyan is most senki nem tartózkodik a felvonóban rajtam kívül. Nem igazán bírom a tömeget, főleg a tömegnyomort, ezért is nem szeretem a buszokat, vagy a metrókat. A klausztrofóbiásokhoz hasonlóan én szintén úgy érzem magam, mintha az a sok ember csak azért van körülöttem, hogy szétlapítson engem,  van, hogy a levegőt is kapkodnom kell, mert úgy érzem nincs elég oxigénem. Persze ezt egy bizonyos mértékig tudom szabályozni, de ismeretlen emberek között, ismeretlen helyen elég nehéz lesz ezt kivitelezni. Úgy tűnik a jövőben sokat fogok itt is gyalogolni, ha nem akarok bajt okozni magamnak, aztán mindig fel kell jöjjek az emeletekre.

Megérkezve az ötödik emeletre már egyből fordulok jobbra, és amint a kijelölt ajtónál vagyok veszem egy mély levegőt. Amikor az órámra pillantok, látom, hogy van még két percem, tehát nem késtem el, és van időm lenyugodni. Csak maradj érzelemmentes, de ne vidd túlzásba! Ne lássák, hogy rejtegetsz valamit! Még utoljára megrázom a fejemet, hogy a fölösleges gondolatokat kitisztítsam a belőle, már fel is tárom magam előtt az ajtót, ezzel elkönyvelve magamban, hogy innen bizony már nincs visszaút. Végig kell csinálnom, akármennyire nem akarom én ezt! Hiába utálom a főnököm, hiába utálom, hogy ilyen mocskos ember ő is, mint a többi, attól még szeretem a munkám, és értek is hozzá, tehát nem szeretném elveszíteni.

- Üdvözletem, Choi Ki Hyun vagyok! –hajolok meg a fogadó bizottságom előtt. Nem mondom, azért kicsit többen vannak, mint amennyire számítottam. Azt gondoltam, hogy maximum Wonho, a menedzsere, meg esetleg a főnök, tehát a cégvezető lesz csak a megbeszélésen, de legalább még kétszer annyi ember tartózkodik a kicsiny szobában. Érzem, ahogy a tömegek iránt érzett undorom kezd előjönni, így muszáj nyelnem egyet, hogy leküzdjem azt a gombócot, ami a torkomban van. 

- Üdvözöllek, Kihyun! Bocsánat, hogy ilyen sokan vagyunk, de szeretnénk biztosra menni, alkalmas vagy-e a munkára. Gondolom hallottál arról a kis incidensről, ami miatt Wonho-t most eléggé támadják, így elég bizalmatlanok vagyunk az idegenekkel szemben, remélem ezt megérted! –csak egy bólintással felelek. Ezer közül is felismerném ezt az embert! Ő Kim Namjun, Wonho menedzsere, és az én munkáltatóm lenne majd! Bár nem tűnik egy szigorú személynek, azért a többi ember arckifejezése nem éppen hasonló empátiát tükröz vissza. Főleg Shin Ho Seok-nál! Ő egyenesen úgy néz rám az ebédje mögül –ami, jelzem, hogy az átlagos vacsora mennyiségemben az a kis tálkányi saláta csak a köret lenne –mintha meg találnám őt fojtani ebben a minutumban is akár. – Szóval… Kezdhetjük?

Mégis mit mondhatok erre? Az itt dolgozók közül senki nem bízik bennem, mert jelenleg száz, meg száz paparazzi várja, hogy leleplezzék az ő híres modelljük titkát, én pedig hamis papírokkal, hamis személyazonossággal állok előttük, pontosan hasonló célok miatt. Hogy kiderítsem, ki is Shin Ho Seok valójában!

Veszek egy mély levegőt, majd határozott tekintettel nézek vissza, az engem kritikus szemmel figyelő vezetőségre:

- Készen állok!