I Hate Myself, Because I'm a Journalist - 1.rész

Sziasztok! Közösen kezdtünk írni egy történetet, ami a Monsta x körül forog. A bemutatkozót és a szereplőket megtaláljátok --> Itt!

Jó szórakozást hozzá, reméljük tetszeni fog nektek. Véleményeket szívesen olvasunk. :)

 

Jinnie Mini írja Kihyunt

Zsuzsi~ írja Wonhot

Kihyun

Idegesítő, hosszas berregés az, amire felkelek legédesebb álmaim világából. Az ébresztő óra ad ki ilyen kellemes hangot, ezzel tudatva velem, hogy ideje megkezdenem a napomat. Jó szokásomhoz híven ököllel csapom le a ketyerét, ami egy utolsó nyekkenés után elhallgat, legalább is, amíg el nem jön a holnap.

Szemeimet persze ekkor még nem nyitom ki, hiszen volt időm bőven kitapasztalni, mi hol van a szobában, így nem okoz a vakvilágba tapogatóznom, ráadásul muszáj vagyok ezt csinálni, hiszen a reggeli napfény vakítóan süt be az ablakomon. Hasas fekvésemből lassan feltornázom magam, amíg sikeresen az ágyam szélére nem tudok ülni, ahol egy kis időre megállok, hogy összeszedjem magam. Nem nagyon szoktam itthon az a szégyenlős fajta lenni, így most is csak egy nagyobb alsóban feszítek, lévén, hogy így is marha meleg van ide bent, és a takarom sem csak egy rétegből áll.

Első utam a fürdőbe vezet, ahol először a tükörbe nézek. Hajam a szélrózsa minden irányába eláll, ahova csak lehetséges, nem is szeretem ilyenkor. Egyszer, emlékszem, be is festettem, mert untam azt az egyszerű fekete színt, de nem végződött túl fényesen, ezért nem rég barnára mázoltam. Ez sem sokkal jobb, de már valamennyivel tűrhetőbb számomra. Szemeim körül nagy karikák húzódnak, melyekről, egy kilométerről is megmondaná az egyszerű ember, hogy kialvatlan vagyok. Ami nem csoda, hiszen napi szinten alszom maximum három órát.

Miután végzek arcom tanulmányozásával, és elkönyvelem, hogy nem egészséges, amit teszek magammal, gyorsan lekapom az alsómat, majd már bent is vagyok a zuhany alatt. A reggeli kávém csak a második löketem, hogy elkezdjem a napom, de mellette ez az első, ahol picit is felébredhetek, a csobogó víz alatt ázva.

Igazándiból, tudom, hogy nem jó nekem, amit csinálok, de újságíróként elég nehéz az élet. Tényleg, nem is mondtam még! Yoo Kihyun vagyok, és újságíró, na így már sokkal jobb, nem? Amikor először jelentkeztem az állásra, még igen kicsi volt a cég, meg a dolgozók száma is, valamint főnök is arra törekedett, hogy minél hitelesebb, igazságosabb cikkeket adjanak ki. Na, hát ez mostanra teljesen megváltozott. Mióta versenybe kell szállnunk a többi bulvársajtóval, azóta mi is inkább a sztárokról készült szaftosabb, és mocskosabb titkokat igyekszünk kideríteni.

Ez viszont nem kis meló, akár több éjszakát is virrasztani kell hozzá, hogy egy-egy képet jó lencse végre tudjunk venni. Mint, most is!

Shin Ho Seok, ismertebb nevén Wonho, egy híres modell. Elég rövid idő alatt szerzett nagy népszerűséget, és emiatt igen hamar lecsaptak rá a keselyűk. Főleg, amióta együtt van a szintén modell barátnőjével, Seo Jihye-vel. Nagyon sok sztori indult ki abból, hogy miként jöttek össze, mikor, vagy hol egyáltalán, de a magánéletükben is előszeretettel vájkáltak nap-naphosszat az emberek.

Az utóbbi napokban felröppent az a pletyka, hogy talán nem csak a nők vonzzák a mi szupermodellünket, és bizony eljárogat meleg bárokba, ráadásul csalja Jihye-t. Nem tudni, pontosan honnan indult, és az emberek először nem is hitték el, amíg több helyről, és embertől nem jött ugyanez az információ, és mind szentül hittek az igazukban. Innentől kezdve pedig az emberek egyenesen megörültek azért, hátha kideríthetik az igazságot. Ebbe a helyzetbe keveredtünk mi, pontosabban én. Mivel minden újság szinte verseng, hogy rájöjjenek az igazságra, a főnök nekem is megparancsolta, semmi mással ne foglalkozzak, csak ezzel az üggyel, a többit mások ugyanúgy meg tudják csinálni.

Azt viszont elfelejtették nekem megemlíteni, hogy mennyi éjszakámba fog ez pontosan nekem kerülni. Minden estém azzal telik, hogy a különböző hírportálokat, vagy közösségi hálókat, rajongói csoportokat vizsgálom át, hátha találok valami hasznosat. Sajnos eddig csak photoshoppolt képeket, vagy nem megbízható forrásból származó infókhoz jutottam, vagy egy utáló által kreált hitelesnek tűnő nyomra bukkantam, amiről hamar rájöttem, hogy kamu az egész. Ezek mindig órákat vettek el az estémből, és mire feleszméltem, már éjjel tizenkettő volt, és még vacsorázni se vacsoráztam.

Ez ment minden nap! Jó formán alig eszem itthon, mindig egy büfében kajálok, vagy az útközben vett gyors kaját eszem meg a munkahelyemen.

Leállítva a vizet, gyorsan kilépek a zuhanyzóból, és megtörülgetem magam. Fogat mosok, megszárítom a hajam, és visszatérve a szobámba, a derekamra kötött törülközővel, már keresem is a mai ruházatomat. Mivel a munkahelyemen viszonylag lazán öltözhetek, így felkapok egy bokszer alsót, egy farmer gatyát, és egy világosabb színű inget, ami alá még trikót sem veszek, hiszen kellemes kint az idő, és úgy is egész nap az irodámban fogok lebzselni. Bár a biztonság kedvéért egy pulcsit mégis keresek, ismerve, milyen szerencsés szoktam lenni.

Amint az öltözködésem megvan, a konyhába megyek, ahol a reggelemet megkoronázó kávémat csinálhatom meg. Mostanában úgy készítem el, hogy egy jó három-négyadagnyit beletöltök egy termoszba, aztán útközben, és a munkában is azt iszom, ha kifogyok, úgy is van az irodában egy másik kávégép, csak az ottani nem olyan jó. Így igyekszem minél többet csinálni, hogy az egész napot kibírja, most is úgy érzem, mintha le akarna ragadni a szemem.

Amíg várom, hogy kifőjön a fekete nedűm, gyorsan megnézem a laptopomon, mik voannak ma reggel a hírekben, és a bulvárokban. Ahogy sejtettem, még mindig Wonho a téma! Nem is értem, miért jó az embereknek ez! És ha szereti a férfiakat, akkor mi van? Persze az nem jó, ha tényleg csalja a párját, és Jihye-nek szíve joga tudni róla, ha igaz, de ezt egyáltalán honnan veszik a külsős emberek, akiknek semmi köze hozzájuk? Lehet, nem is igaz az egész, csak valami idióta félre beszélt valamit, aztán innen ez az egész! Áh, nem is idegesítem magam ezzel!

Végszóra, amikor lecsapom a számítógépet, megszólal a kávéfőzőm, így már önthetem is ki a tartalmát a kis termoszomba. Amint ezzel megvagyok, és elmosogatok magam után, gyorsan elpakolom a gépemet a táskájába, felcsapom a vállamra, magamhoz veszem a pulcsimat, valamint a kulacsomat, majd irány az ajtó. Ott ledobálva magamról a cuccaimat gyorsan felrángatom magamra a cipőm, majd kinyitom az ajtót, aztán mindent visszavéve a kezeim ügyébe, már kint is vagyok a küszöb túl oldalán. Gyors kulcsra zárás, és vághatok neki a hosszú sétámnak.

A házamtól, nagyjából fél-háromnegyed órára van az iroda, de inkább ez, mint hogy megint tömeg közlekedjek. A múltkori sem sült el jól. Így meg megvan a napi testmozgás, szóval miért is ne? Ráadásul, így útközbe megtudok állni valahol reggelit venni magamnak, ugyanis azt megint elfelejtettem enni.

Wonho

- Ezt nem hiszem el! Ilyen komolyan nincs. – vágom le magam Jihye mellé a székre idegesen, folyamatosan a telefonomat nézve az egyre idétlenebb posztokat figyelve.
Jihye meglepetten pislog rám, reggeliként szánt pirítósát tányérjára helyezve. Tud mindent, igen akárkit meglephet a tény, de mindenről tud és nem arról, hogy állítólag „megcsalom”, hanem a hülye alaptalan pletykákról. 

Komolyan az embereknek nincs jobb dolguk, mint az idolok magánéletében turkálni? Ha egy ember gyorsan lesz híres és felkapott már rögtön melegnek kell titulálni? Keményen dolgozok szinte vért izzadva, fogyókúrázom, kondiba járok, mindent megteszek a munkámért és a barátnőmért, de ez nem fontos, ha már van egy jó kis szaftos pletyka. Szó se róla, nem vetem meg a melegeket, ha ők úgy boldogok, akkor tessék csak, legyenek egymáséi. Még az egyik legjobb barátom is meleg, ráadásul igen, ennek köszönhetően indultak meg a pletykák rólam, valamint az állítólagos nemi beállítottságomról. 

Kicsit több mint egy hete történt, hogy az éjszaka közepén telefonom hangos dallamára riadtam fel. Direkt nem szoktam lehalkítani, ha valakinek szüksége van rám, akkor bármikor eltudjon érni, így történt, hogy miután felvettem a telefont legjobb barátom kissé illuminált hangja szólt bele a készülékbe. Totál részegre itta magát és félt, nem fog tudni egyedül hazamenni. Nem kellett magyarázkodnia rögtön indultam is érte a megadott címre.

Shownu-t már három éves korom óta ismerem, ezalatt az idő alatt pedig legjobb barátommá nőtte ki magát. Mindent tudunk a másikról, az apró kis hülyeségektől kezdve a mély és személyes dolgainkig. Így tudom, hogy meleg, sőt,  én voltam az első, akinek ezt elmondta, azóta ha lehet még bensőségesebb a kapcsolatunk.

Mikor megérkeztem a megadott címhez döbbenten láttam, hogy ez egy meleg bár, de nem foglalkoztam vele, bementem, aztán ki is hoztam onnan legjobb barátomat, támogatva. Haza vittem, majd miután leszenvedtem róla ruháit –bokszerét persze rajta hagytam-, aztán vizet és fájdalomcsillapítót is odakészítettem neki, ott hagytam hortyogó barátomat, gondosan bezárva magam után az ajtót a kulccsal, ami már évek óta megvan.

Ez mind szép és jó, de másnap jöttek a képek, ahogy barátomat átkarolva jövök ki a meleg bárból… így jutunk el a mai kiakadásomhoz.

Jihye-nek persze mindent elmondtam, még Shownu is felajánlotta, hogy megbeszéli vele, de nem kellett. Jihye ismer, tudja, hogy soha nem csalnám meg, egyszerűen nem olyan a személyiségem. Egyenes ember vagyok, úgy gondolom, mindenki megérdemli az igazat, bár ez a mai világra és a bulvárra nem igen mondható el. Shownu-t alig bírtam lenyugtatni szegény annyira szégyellte magát, hogy miatta kezdődött a pletyka, de én nem érzek haragot felé, hisz nem tudhatta, ahogyan én sem, hogy ez lesz belőle.

Dühösen olvasom az egyre inkább sértő kommenteket, nézem az idegesítő photoshopolt képeket, homlokomat masszírozva, míg meg nem érzem Jihye törékeny karjait nyakam köré fonódni. Mély sóhajt hallatva hunyom le szemeimet ölelésébe dőlve. Lágyan szürkés hajamba futtatja ujjait tincseimmel játszva, mire már jól ismert kellemes borzongás fut végig gerincemen. 

– Ne aggódj, szívem biztos vagyok benne, hogy hamar elfelejtik ezt. Jön majd egy újabb alaptalan pletyka, ami elfeledteti ezt. Sajnos ilyen világban élünk, de az a fontos, mi tudjuk, hogy nem igazak a pletykák és én itt vagyok veled. – puszil arcomra. Lágy, kellemes hangja hihetetlenül megnyugtat. Még most se tudom felfogni, miért engem választott ez az angyal. Jobb kezemmel végigsimítok alkariján, selymes bőrét érintve. 

– Tudom… Szeretlek. – hallgatok el, pár másodpercre mielőtt kimondom utolsó szavamat.
Halkan felkuncogva ad egy gyors puszit számra, majd elém rakja reggelimként szánt salátámat és gőzölgő kávémat, míg ő megindul szobám felé, hogy felöltözhessen végre. Bár szerintem tökéletesen áll neki a pólóm, igaz kicsit nagy, ami így még kívánatosabbá teszi őt, ahogy feszes combját félig eltakarja.

Nem lakunk még együtt, hisz fél éve jöttünk össze. Egy közös fotózásnak köszönhetően ismertem meg Jihye-t és első látásra beleszerettem. Valójában eléggé… hogy is mondjam, bizalmatlan vagyok, de vele hamar megtaláltam a közös hangot, aztán pár hetes beszélgetések után végre elhívtam randizni, ami elég jól sikerülhetett, ugyanis azóta együtt vagyunk. 

Salátámba turkálva gondolkodom, míg ki nem jön szobámból, majd egy gyors búcsúcsók után már indul dolgozni. Nem csodálom, neki is fárasztó napja lesz ma, négy fotózás, egy reklám forgatása, sőt holnap egy videoklipben lesz benne, amire felkérték, így ma este nem fog nálam aludni nagy bánatomra.

Ebbe belegondolva pattanok fel székemről barátnőm elé sétálva, aki kényelmetlennek tűnő magas sarkúját szenvedi magára. Türelmesen megvárom, míg végez, majd ahogy kiegyenesedik, derekát elkapva húzom magamhoz, hogy egy lágy, szenvedélyes csókban részesítsem, amit boldogan viszonoz is. Órákig képes lennék őt csókolni, de mivel késésben van, elengedem és kiengedem őt lakásomból.

Szöulban élek, a gazdagoknak fenntartott panellakások egyikében, igazi luxus körülmények között, hisz a pletykák ellenére jelenlegén vagyok a leginkább keresett modell egész Ázsiában.

Gyorsan visszabaktatok konyhámba legyűrve torkomon a kecskéknek szánt reggelit, mellette elfogyasztom még meleg kávémat, és már rohanok is a fürdőszobámba elintézni reggeli tevékenységeimet, egy gyors fürdő mellet, hisz hiába fürödtem le, este izzasztó éjszakában volt részem.  

Szobámba lépve egyenesen gardróbomhoz sietek, folyamatosan hajamat törölgetve, míg kikapok egy fehér inget, egy fekete vászonnadrágot, zoknit, alsót, amiket magamra is aggatok. Ingemen a felső két gombot direkt kigombolva hagyom, hisz még csak nyár eleje van, de már izzasztóan meleg. Napszemüvegemet felkapva, órámat felcsatolva indulok meg ajtóm felé, felvéve fekete lakozott cipőmet. Pénztárcámat farzsebembe csúsztatom, elő kapom kocsi kulcsomat, hogy végre elindulhassak a céghez és elkezdhessem a már előre beprogramozott munkámat.

Kihyun

Miután megvan az utam a pékségbe is, már nyíl egyenesen a munkahelyemre száguldok. Reméltem, hogy nem megint áll a bál, mint az utóbbi napokban, mert tuti be fogok dilizni. Értem én, hogy nagy hír, meg minden, de azért mindennek van határa egy idő után! Szegény srác el sem képzelem, mit élhet át jelenleg, pláne, hogy a sok kutatás következtében jó pár dolgot megtudtam róla, ráadásul így csak még jobban sajnálom.

A sok diéta, amit az alakja megtartásáért tesz, a plusz melók, fotózások, meg hasonlók, amikről már beszélni is fárasztó. Mind-e mellett a rajongók szerint, akik rendszeresen követik őt a különböző portálokon, és esetleg találkoztak már vele élőben, mind azt mondta, hogy kellően kedves a támogatóival. Sőt, még olyan eset is volt, amikor a barátnőjével kapták el egy étteremben, és még akkor is hajlandóak voltak fotót készíteni, ráadásul, állítólag Jihye kérte Wonho-t rá, hiszen mégis csak az egyik fan-járól volt szó. Alig bírnám elképzelni, hogy egy ilyen nőt megcsalna, még akkor is, ha titkon a férfiak felé is kacsintgat. Hiszen nézni azt szabad, nincs benne bűn!

Meg, ha így lenne, akkor is azon a véleményen vagyok,  ő maga mondja el, ne egy újság címlapján szerepeljen. Hiszen az nem csak Wonho-nak lenne megalázó, de még Jihye is kínos helyzetbe kerülne. Undorító! Akkor miért is vagyok újságíró?

Mint mondtam a kiadó kezdetben nem ilyen volt, csak jött a főnök váltás,e-mellett még a versenyt is fel kellett venni más lapokkal, így pillangóhatásként jött, hogy átálljunk a mocskosabb melókra. Ami sajnos, engem szintén érintett, tekintve, hogy az előző munkaadóm kedvence voltam, mivel kellő precizitással, és odafigyeléssel végeztem a munkámat. Nem is voltam hajlandó kiadni semmit a nyomtatásba, amíg ötször át nem olvastam az egészet.

Most meg kikutatom, elborzadok, megírom, hideg kiráz, egyszer átolvasom, undorodom magamtól, főnök elolvassa, amit a nyomdából küldenek másolatot, meg van vele elégedve, én meg ismét csalódok az emberekben. Így megy ez már egy ideje, csak most a Wonho-s ügy miatt rosszabb. Ő elég neves, és híres, így ha igazak a pletykák, akkor nagy botrány lenne belőle, ami csak úgy hozná a pénzt a bulvároknak, pláne ha hiteles a forrás.
Benyitok a már jól ismert ajtón, és sajnos pontosan azzal kell szembesülnöm, amitől tartottam. Hangzavar, kúrva idegesítő, fület megtépázó hangzavar, üvöltözés. Mindenki kiabál a másikkal, hogy hol van az a szócikk, ami neki kell, hol a címlap elrendezése, merre vannak azok a francos képek. Én már meg sem lepődöm ezen, de nem véletlen, hogy az elmúlt egy évben nem jött ide egy gyakornok sem, vagy ha mégis, egy hét után ment is máshova.

Egy mély sóhajt kiengedve magamból, amit a nagy zaj teljesen elnyel, annyira, hogy még én sem hallom, veszem az irányt saját irodám felé, ahol remélhetőleg rálelek majd némi nyugalomra. Legalább, amíg megreggelizem!

- Áh, Kihyun! Jó reggelt! - köszön rám Lee Min Hyuk, legjobb barátom és munkatársam egyben. Kicsit giccses számomra, de a ténnyel nem tudok mit kezdeni, akkor is a legjobb embernek tartom, akivel összehozott a sors. Még a gyakornoki időszakunkban találkoztunk egymással, ráadásul együtt vettek fel minket, csak amíg én ténylegesen megírtam a cikkeket, addig ő fotózott, javítgatott, esetleg a dizájnt dolgozta ki, leginkább úgy szeretik az itteniek nevezni, hogy a titkárom, de ő ennél jóval többet tesz. Ha akarná, akkor olyan pozícióban is lehetne, mint én, de neki teljesen megfelel ez, akár mennyire nézik le érte a munkahelyünkön. Én pedig pont ez csodálom benne. Ráadásul a pozitív kisugárzása rám szintén átragad sokszor, így egy leheletnyi jókedvet csempész az életem szürke napjaiba.

- Jó lenne, ha nem megint a Wonho ügy körül forogna minden! – ledobom helyemre a laptop táskámat, majd gyorsan kicsomagolom a reggelimet. Hála istennek, ide nem szűrődik be annyi ricsaj, így kellemesen el tudunk beszélgetni.

- Wonho-ról jut eszembe! A főnök látni akar ez ügyben – forog körbe a gurulós székével.

- Nincs plusz infóm, ha erre kíváncsi – szólalok meg teli szájjal, amit társam nem igen díjazott, ezt a fintorából is leszűröm.

- Azt mondta, hogy ezzel talán haladást érnénk el, és már mindent előkészített hozzá, csak veled kell, megbeszélje!

- Akkor gondolom, ezt nem vonhatom vissza…
 
- Hát nem éppen!

- Rendben… Csak a reggelimet had egyem meg békében! Tíz perc az életből olyan nagy kérés? –emelem a kezeimet drámaian a plafon felé, ami csak egy jóízű kacagást csal ki barátomból.

- A show biznisz világában ez bizony túl sok idő!

- Hova jutott a világ… - még gyorsan befalom, ami maradt a kajámból, aztán már száguldok ki, persze ki nem hagyva, hogy Minhyuk szőke tincseit szét ne túrjam, ugyanis azt nagyon utálja. – Később találkozunk barátom!

Nem mondom, hogy magas épületbe van az iroda, de azért egy lift ide is el kellett, hiába vagyunk kis cég, attól még egy nyomda nem kis helyet foglal. Lépcsőzni ma nem volt kedvem, de úgy itt lenni se, szóval választottam a tömegnyomort. A főnök pechemre a legfelső szinten tartózkodik, nekem meg odáig ki kellett bírnom a többi munkatársamat, akik tudják, ki vagyok, de én még csak hallani sem hallattam róluk az épület falain belül. Mind tenyérbe mászóak!

Elérve a megfelelő szintet már veszem is az irányt a megfelelő ajtóhoz, el sem köszönve az éppen nekem diskuráló hölgytől, akin látszik, hogy nem csak sima bájcsevejt akar. Hihetetlen, hogy egyesek így akarják magukat feljebb tornázni!

Két kopogást követően várom a választ, ami igen gyorsan érkezik:

-Gyere beljebb! –kinyitva az ajtót, nem mással találom szembe magam, mint Kim Minjun-nal. Elég robusztusa kiállása van, és őszülni is elkezdett már, aminek következtében fekete fürtjeit sok szürke, esetleg fehér hajszál díszíti. Most is azzal a nyálas, tenyérbe mászó ábrázatával néz rám, amivel azt hiszi, mindent elérhet. - Ülj le, kérlek! – azt teszem, amit mondott. –Tudod, elég frusztráló számomra, hogy még mindig nincs semmi nyomunk arra vonatkozóan, hogy Wonho tényleg tart-e szeretőt, és hogy az egy férfi-e – itt küld felém egy lenéző pillantást, amitől azt hiszi, majd meghunyászkodom, és fülemet farkamat behúzva fogok neki bocsánatért esedezni. Hát ezt be bukta, ugyanis állom a tekintetét! Amikor megunja ezt az állapotot, és belátja, hogy ez nem fog működni nálam, folytatja monológját. – Szóval arra gondoltam, hogy a haladás érdekében beépülhetnél…

- HOGY MI!?

- Hadd mondjam végig!! – csap az asztalra mérgében. Hát, igen, nem ez az első beszélgetésünk egymással. – Szóval beépülsz! Mindent elrendeztünk, mehetsz gyakornoknak a menedzser mellé, aki Wonho dolgait látja el. Bemehetsz majd a lakására, láthatod a napirendjét, és mindenféle helyre kell vele menned, ergo, tudni fogsz róla mindent! Nekünk pedig képek kellenek, felvett beszélgetések, esetleg ha valamit te tudsz meg, azt le kell írnod szóról szóra! És nincs nemleges válasz! Mindent megcsináltunk neked, még az ajánlást is - ekkor egy köteg papírt dob elém. – Világos voltam?

Annyira szívesen bemosnék neki! Semmi kedvem  ilyen szinten beleártani magamat a magánéletébe valakinek, pláne, ha kiderül minden csak hazugság volt, és a végén én iszom meg a levét az egésznek. Utálom a főnököm, utálom, hogy ilyenné tette a munkahelyemet, és most kifejezetten Wonho-t is utálom, amiért nem tudott a seggén meglenni, hogy nem keveredjen ilyen helyzetekbe. Az egész világot utálhatnám!

Ám kívülről nem ezt mutatom. Felveszem leghazugabb, legnyájasabb, sőt, leggúnyosabb mosolyomat, és csak ennyit vágok a pökhendi pacák fejéhez, mindezt a leglenézőbb hangnememben:

- Igen, Főnök!

Wonho

Leparkolva a mélygarázsba, egy halvány mosollyal nyugtázom rajongóim édes hangját, ahogy együtt nevemet kántálják és még a kocsiba is lehet hallani. Imádom őket.
Leállítva a kocsit szállok ki, majd indulok meg a lift felé, hogy felvitessem magam a stúdiómba. Amint beszállok a liftbe meg is nyomom a számomra megfelelő gombot, szemeimet lehunyva gondolom át mai menetrendemet. Egy fehérnemű fotózás, utána egy reklám forgatás megbeszélése, ami két nap múlva lesz. Még egy fotózás - ezúttal ruhákban-, majd egy kisebb megbeszélés, ugyanis ha jól tudom, lesznek új gyakornokaink és ez engem is érint. Utána egy esti reklám forgatás egy parfümhöz, a napomnak pedig ezzel vége. Elvileg…
Fárasztó nap lesz az már biztos, de tudtam, mire vállalkozom, szeretem is csinálni, így nem bánom. 

Mikor megáll a lift, hogy újabb utasokat vegyen fel, kissé hátrébb húzódom. Igaz, hogy az épületben hat lift is van, hisz ez az ország egyik legnagyobb szórakoztatással foglalkozó cége. Az emberek, ahogy meglátnak, mélyen meghajolnak, amit persze habozás nélkül viszonzok. Ez a csöppnyi gesztus mégse tüntetik el a fennálló feszültséget, amit a sugdolózások keltenek. Frusztrál a tudat, hogy még a saját cégemen belül szintén ez a nap sztorija. Úgy érzem magam, mint egy darab hús, amit a vadak elé vetnek,  azok meg jól szétcincálhassanak. Ami szomorú, ez a felvetés nem áll mesze a valóságtól. Rajtam csámcsog az egész ország és ez egyre inkább rosszul esik, hiába nem mutatom ki, nem esnek jól a bántó szavak. És ha meleg lennék, már kevesebbet érnék? 

Magamba tartok egy felszabadult sóhajt, ahogy elérem szintemet és kilépek végre a fullasztó dobozból. Menedzserem már a lift előtt vár, így fölvéve legszebb állmosolyomat indulok meg felé.  

 – Á, Hoseok, már nagyon vártalak. – hajol meg, amit én is megteszek felé.
Kissé értetlenül húzom össze szemöldökeimet bal karomat felemelve nézek órámra, ami reggel hatóra ötvenötöt mutat. Még bőven van öt percem a hivatalos munkakezdésemig.
Hiába az idolok élete kemény, legyenek azok színészek, énekesek vagy modellek. Korai kelés, késői fekvés, kemény diéta, edzésterv, valakiknek hajnalba nyúló kemény és izzasztó próba.

– Pedig időben érkeztem. – gondolkodom el követve Kim Nam Jun-t aki helyeslően bólint. 

– Igen így van, csak úgy alakult, hogy hozzánk kerül egy gyakornok menedzser ezért kicsit nagy a felbolydulás, főleg, hogy elvileg kettőre jön, és emiatt van ma a megbeszélés. – meséli, míg én helyet foglalok a tükrök előtt, aztán a hajamat, meg a sminkemet kezdik elkészíteni. – Ráadásul tudom, nem igen szereted az idegeneket és egész eddig próbáltam Lee urat lebeszélni, vajmi kevés sikerrel. – szabadkozik. 

Be kell, valljam, igaz, hogy nem igazán szeretem az idegeneket, mármint akik olyan fontos posztot töltenek be, mint a menedzserem. Ő bejöhet a lakásomba tudja a napirendemet, az egész napját velem tölti, és ráadásul, most, a pletykák közepette kapok egy vadidegen gyakornokot. Nem tudom miért, de ez nekem gyanús. Jó lehet, én komplikálok túl mindent, látok rosszat emberekben, ám nem véletlenül lett ilyen a személyiségem. Rengetegszer kaptam már pofont az élettől, így jól megtanultam, ne legyek olyan hiszékeny. Meg kell dolgozniuk az embereknek azért, hogy elnyerjék a bizalmam. Igaz, ez nehéz feladat, viszont ha egyszer sikerül én onnantól kezdve tényleg megbízom az emberben, odaadó és hűséges barát vagyok, aki segít, amikor a másik bajban van. 

Kezemet felemelve intem le Namjunt, ez nem az ő hibája. 

– Ne érezd magad rosszul… majd lesz valahogy. – mosolygok rá a tükörből, ám nem sokáig, ugyanis sminkesem már rúzsomat helyezi fel kellő precizitással a vékony kis ecsettel.

A fotózás végül jól telt, a hangulat is megvolt hozzá. Szerencsére a hasam kellően ki van dolgozva és olyan kockáim vannak, mint egy tábla csokinak. Be kell vallanom magamnak élveztem a lányok sóvárgó pillantásait, ami nem bűn hisz mégis csak férfiból vagyok. Istenem kinek ne esne jól?

A fotózás után rohanok a reklám megbeszélésre. Beérve a terembe mélyen meghajolok, majd elfoglalom a számomra fenntartott helyet és a kivetítőt figyelve hallgatom a megbeszélést. Nem nagyon érdekes inkább az alap dizájnt a stílust beszéltük meg, mikor, hol forgatunk, nekem mi a szerepem, meg a többi. Bármily meglepő, de egy két perces kis reklám mögött majdnem egy hónapnyi előkészülés folyik, ez a megbeszélés is két órás volt, így agyilag kissé leszívva jövök ki a tárgyalóból, elnyomva egy kikívánkozó ásítást.

Szerencsére menedzserem már jól ismer, így egy kávéval fogad az újabb fotózás előtt. Hála az égnek a sminkem nagyjából rendben, ezért kevesebb időt töltök a székben, ám még így is rohanás van, mint mindig.

Most egy ruhamárka nyári öltözetét fotózzuk, ami kifejezetten tetszik. Nagyon jó ruhákat készítettek, ízletes mégis egyszerű. Úgy éreztem mintha önmagamat adnám. Lehet, furán hangzik ez egy modelltől, hisz csak a gépek előtt kell állni és pózolnia, de ha tudnák, milyen színészi képesség kell egy-egy képe elkészítéséhez…

Mire végzünk, már jócskán kettő felé jár az idő, így már megyek is a nagy tárgyalóterembe elfoglalva egy széket, hisz szerencsére nem vagyunk sokan. Én, a menedzserem, a főnököm és a titkárai és még pár ember. 

Kihasználva a kis időt elém teszik ebédemet, amit legszívesebben egy nyuszinak adnék, de nincs mit tenni és örülhetek, hogy ma hús nap van. Belekortyolok vizespoharamba, ahogy hozzálátok ebédem elfogyasztásához.

Ám az ajtó nyitódására felkapom a fejemet, érdeklődő, kíváncsi szemekkel nézek a helyiségbe belépő idegen férfira.

Kihyun

Oké! Az rendben van, hogy Dél-Korea legnagyobb nevű cégéhez jövök állást keresni –legalább is Minjun szerint ez az álca –de hogy ekkora épülete legyen? Nem vagyok tériszonyos, de nem szívesen kötnék ki ennek a monstrumnak a legfelső szintjén. Remélem, nem fogok eltévedni, miközben azt a tárgyalótermet keresem, ahol a megbeszélés lesz! Kicsit izgulok is miatta, nem hogy még el késsek, mert nem tudom, merre van itt az előre.

Mielőtt eljöttem volna a találkozóra, még átnéztem azokat a papírokat, amiket a főnököm adott oda még az irodájában. Nem viccelt, amikor azt mondta, mindent elintéztek már! Volt ott egy ajánlás, amiről még én is elhinném, hogy valódi, ráadásul csak a jó tulajdonságokat emelték ki benne, azaz inkább a  részben hamis tulajdonságaimat. Még hivatalos pecsét, és aláírás is van rajta, amit fogalmam sincs honnan szereztek, de ezért le a kalappal előttük. Bár csak értelmesebb dolgokra használnák a kapcsolataikat! Aztán volt még egy személyes okmány, ami az én adataimat tartalmazta, csak egy kicsit át lettek variálva. Mivel az egyetemes végzettségemből egyből rájönnének a turpisságra, ezért azt is, és a vezetéknevemet is megváltoztatták. Mivel az újságunk már a interneten is elérhető, így nem nehéz a nevem beírásával pár cikket találni, amik az elmúlt fél-egy évben nem éppen a legjobb oldalait mutatja az idoloknak. Így ezt elkerülve kellett a névváltás! Még voltak hamis szakdolgozatok, meg hasonló íratok, amiket én még csak fel sem ismertem, hiszen ilyenek nekem soha nem voltak a kezeim ügyében, de elvileg ez mind kell, ha meg akarom kapni a munkát. Ami kell, de szívem szerint nem igen csinálnám ezt!

Az még oké, hogy a neten kutatgatok a fotók között, és igyekszem kiszűrni a hamis és az igaz közötti különbséget, de itt most Wonho legmagánabb magánszférájába fogok betolakodni. Basszus, még azt is tudni fogom, mikor tüsszent egyet!

Bár Minhyuk kicsit megnyugtatott és egyben kiokosított arról, hogy gyakornokként a fontosabb megbízásokat nem rám fogják bízni, és mivel eleve tanulni megyek oda, így nem fog feltűnni senkinek, ha hibázom, maximum bénának gondolnak. Ez sem jobb, de az igazságnál, még ez is elviselhetőbb. Barátom fel is mutatott egy lapot a sok közül, mit a kezembe kaptam, amin a cég előre elküldte, mik lennének a feladataim. Elvezetem egyik helyről a másikra, kaját viszek neki, figyelem a diétáját, gondoskodom arról, hogy időben kelljen, ismernem kell a menetrendjét, és a többi. Egyszerűbb feladatok! Ez kell nekem! Wonho menedzsere pedig –aki a főnököm is lesz mostantól –továbbra is intézi a megbeszéléseket, találkozókat szervez, üzleteket bonyolít le, nekem csak annyit kell tennem, hogy a mi kis modellünket időben oda viszem ezekre a találkákra. Illetve mindenben Shin Ho Seok rendelkezésére kell, hogy álljak éjjel-nappal!

Amint megittam az egész napi kávéadagomat izgalmamban, már száguldottam is az ügynökséghez, és éppen ezért állok most itt eme hatalmas építmény előtt, meg viselkedem úgy, mint aki a kivégzésére érkezett. Bár nem igazán állok ettől az állítástól távol, azt hiszem!

Kinyitva a kétszárnyú ajtót, belépek az aulába, ahonnan a liftekhez, és a földszinti termekbe lehet eljutni, és velem szemben helyezkedik el pont a recepció. Egek, mintha kilométerekre lenne tőlem az a nyamvadt pult, mögötte a hölggyel, aki talán megmondja, hova is kéne mennem. Próba szerencse alapon megcélzom az előttem lévő személyt, és kedvesen megpróbálok érdeklődni, mégis merre kéne találnom a számomra megfelelő termet. Csak nem küld el, azért mert idegen vagyok még itt, ugye?

- Jó napot! –kicsit furának érzem ezt a megszólalást, hiszen a nő talán közel annyi idős lehet, mint én, ilyenkor mégis ezt kell használni. Csak nyerd meg az emberek bizalmát! Gyorsan rápillantok a lapra, amin a nevem áll, ugyanis elfelejtettem, mire lett megváltoztatva. – Choi Ki Hyun vagyok, Kim Na Jun gyakornoki állása miatt vagyok itt!

- Egy pillanatot kérek szépen, máris megnézem, be van-e jelenve! –fordul a gép felé, én pedig közben átkozoma főnökömet, és azt, aki kitalálta ezt az egészet, amiért nem voltak képesek egy populárisabb nevet kitalálni nekem. Nem minden sarkon kóricál egy Choi Ki Hyun, így pedig félő, ha egyszer komolyabban utánam néznek, akár le is bukhatok, mert kevés a szóba jöhető emberek száma. Miért nem Lee inkább, ha már ez kellett? –Á, meg is van! Igen, be van jelentve! A nagy tárgyalónkba kell mennie, ahol mindig a Wonho-val kapcsolatos megbeszéléseket tartják. Csak menjen fel a lifttel öt emeletet, aztán forduljon jobbra és a harmadik ajtó lesz baloldalon, el sem tévesztheti! - mosolyog rám kedvesen.

- Köszönöm a segítséget! – küldök felé én is egy barátságos mosolyt, majd útmutatását követve beszállok a nagy fémdobozba, ami elszállít engem a megfelelő szintre.

Miközben megyek felfelé, van időm egy kicsit összeszedni magamat, ugyan is most senki nem tartózkodik a felvonóban rajtam kívül. Nem igazán bírom a tömeget, főleg a tömegnyomort, ezért is nem szeretem a buszokat, vagy a metrókat. A klausztrofóbiásokhoz hasonlóan én szintén úgy érzem magam, mintha az a sok ember csak azért van körülöttem, hogy szétlapítson engem,  van, hogy a levegőt is kapkodnom kell, mert úgy érzem nincs elég oxigénem. Persze ezt egy bizonyos mértékig tudom szabályozni, de ismeretlen emberek között, ismeretlen helyen elég nehéz lesz ezt kivitelezni. Úgy tűnik a jövőben sokat fogok itt is gyalogolni, ha nem akarok bajt okozni magamnak, aztán mindig fel kell jöjjek az emeletekre.

Megérkezve az ötödik emeletre már egyből fordulok jobbra, és amint a kijelölt ajtónál vagyok veszem egy mély levegőt. Amikor az órámra pillantok, látom, hogy van még két percem, tehát nem késtem el, és van időm lenyugodni. Csak maradj érzelemmentes, de ne vidd túlzásba! Ne lássák, hogy rejtegetsz valamit! Még utoljára megrázom a fejemet, hogy a fölösleges gondolatokat kitisztítsam a belőle, már fel is tárom magam előtt az ajtót, ezzel elkönyvelve magamban, hogy innen bizony már nincs visszaút. Végig kell csinálnom, akármennyire nem akarom én ezt! Hiába utálom a főnököm, hiába utálom, hogy ilyen mocskos ember ő is, mint a többi, attól még szeretem a munkám, és értek is hozzá, tehát nem szeretném elveszíteni.

- Üdvözletem, Choi Ki Hyun vagyok! –hajolok meg a fogadó bizottságom előtt. Nem mondom, azért kicsit többen vannak, mint amennyire számítottam. Azt gondoltam, hogy maximum Wonho, a menedzsere, meg esetleg a főnök, tehát a cégvezető lesz csak a megbeszélésen, de legalább még kétszer annyi ember tartózkodik a kicsiny szobában. Érzem, ahogy a tömegek iránt érzett undorom kezd előjönni, így muszáj nyelnem egyet, hogy leküzdjem azt a gombócot, ami a torkomban van. 

- Üdvözöllek, Kihyun! Bocsánat, hogy ilyen sokan vagyunk, de szeretnénk biztosra menni, alkalmas vagy-e a munkára. Gondolom hallottál arról a kis incidensről, ami miatt Wonho-t most eléggé támadják, így elég bizalmatlanok vagyunk az idegenekkel szemben, remélem ezt megérted! –csak egy bólintással felelek. Ezer közül is felismerném ezt az embert! Ő Kim Namjun, Wonho menedzsere, és az én munkáltatóm lenne majd! Bár nem tűnik egy szigorú személynek, azért a többi ember arckifejezése nem éppen hasonló empátiát tükröz vissza. Főleg Shin Ho Seok-nál! Ő egyenesen úgy néz rám az ebédje mögül –ami, jelzem, hogy az átlagos vacsora mennyiségemben az a kis tálkányi saláta csak a köret lenne –mintha meg találnám őt fojtani ebben a minutumban is akár. – Szóval… Kezdhetjük?

Mégis mit mondhatok erre? Az itt dolgozók közül senki nem bízik bennem, mert jelenleg száz, meg száz paparazzi várja, hogy leleplezzék az ő híres modelljük titkát, én pedig hamis papírokkal, hamis személyazonossággal állok előttük, pontosan hasonló célok miatt. Hogy kiderítsem, ki is Shin Ho Seok valójában!

Veszek egy mély levegőt, majd határozott tekintettel nézek vissza, az engem kritikus szemmel figyelő vezetőségre:

- Készen állok!